fbpx

23/24 Oktatási terv

Szerző: | 2024. jan 30. | Beszámolók

Éves téma: Zsidó Terek

Téma általános kifejtése:

Életünket folyamatosan kapcsolódások határozzák meg. Egyrészt, embertársainkhoz, akikkel különböző viszonyokat tartunk fent. Másrészt pedig a tereinkhez: ahol élünk, ahova járunk dolgozni, ahol szórakozunk, ahol segítenek rajtunk, ha baj van, és végül, ahol majd – reméljük, minél hosszabb és tartalmasabb élet után – eltemetnek minket. Az idei oktatási program ezekre a terekre fókuszál: több megközelítésből is körbejárjuk a témát, az egyéni szinttől a csoportok felé haladva, a kicsi mikroközösségek tereitől a globális szintig. A modern világ egyszerre tette minden eddiginél könnyebbé a kapcsolódást, és nehezítette meg a terek folyamatos tágulásával és gyakran kontrollálhatatlan növekedésével. A terek rendkívül fontosak az életünkben, hiszen minden nagyobb eseményhez, találkozáshoz a személyek mellett tereket is tudunk csatolni. Nem véletlen, hogy a kivel és a mikor mellett a harmadik kérdésünk mindig az, hogy hol

Az év során nemcsak fizikai terekről lesz szó, hanem kitekintünk szakrális és virtuális terek felé, összekapcsolva a közösséget az ezekről szerzett tapasztalataikon keresztül.

Szóval: kivel? Chanichokkal és madrichokkal. Mikor? A 2023/24-es évadban. Hol? A Somerben. Mert a Somer is egy tér, ami összeköt mindannyiunkat.

Altémák:

  1. Someres tér
  2. Családi tér
  3. Zsidó negyed
  4. Politikai tér
  5. Jócselekedetek terei
  6. Nemzetközi Somer
  7. Izrael
  8. Terektől megfosztva
  9. Virtuális tér

Someres tér

A Somer egy tér, ami összeköt mindannyiunkat. Itt tudunk kötődni egymáshoz, találkozni, beszélgetni, vitázni, tanulni. És alakítani. Mert a Someres teret mi alakítjuk és tesszük olyanná, amilyenné szeretnénk, hogy váljon. Az idei témák közül erre van a legnagyobb ráhatásunk, hiszen magunk formáljuk. Ha felvesszük a Hulcát, mindenki tudja, hogy összetartozunk. Mi köt minket még össze a Someren kívül? Miért fontos (ha fontos egyáltalán), hogy kapcsolódni tudjunk egymáshoz a Someren keresztül? Hogyan határoz ez meg minket? Milyen hatással vagyunk egymásra, és milyen hatással vagyunk a Somerre? Mi a különbség saját hétköznapi és Someres létünk között? Milyen következménye van annak, hogy a Somer nem csak szellemi közösség, hanem fizikai kivetülése is van: hogy van egy hely, ahol találkozni tudunk?

Korcsoportokra lebontva:

Parparim (6-10)

 

Kivsza (11-13)

 

Leviatan (14-17):

Források:

 

Családi tér

Szocializációnk szempontjából a család az egyik legfontosabb közös terünk, hiszen születéskor ez az első, amibe megérkezünk. A zsidóság mint közösség, vallás vagy származás is jelen lehet és gyakran már a kezdetekkor is kiemelt jelentősége van a családon belül. Hogyan jelenik meg a zsidóság a családon belül? Jelen lehet többféleképpen is egy családban? Mennyiben vesszük át a felmenőinktől a zsidó szerepet a családban? Mennyiben változhat az egyéni identitásunk a családunkal?

Korcsoportokra lebontva:

Parparim (6-10):.

 

Kivsza (11-13)

 

Leviatan (14-17)

Források:

 

Zsidó negyed

A múlt században több város területén belül jöttek létre zsidónegyedek, ahol a zsidóság nem csak lakhely szintjén volt jelen, hanem szakrális kivetüléseken keresztül is – zsinagógákat építettek, saját sakterjük volt, mikvéjük, számtalan olyan dolog, ami jellemző a zsidóságra és egyedivé is teszi őket. A zsidó negyedeknek éppen az volt az érdekessége, hogy ezeken a területeken mindezek egyszerre voltak jelen, nem a város több pontján szétszórva. Mi lehetett ennek a jelentősége az élet megkönnyítésén túl? Mi a jelentősége, egyáltalán van-e jelentősége most? 

2 ok: 

  • vallási törvények, megkövetelték a zárt életet
  • biztonság
    • Sokkal könnyebb volt megvédeni magukat, ha egy helyen voltak

 

Korcsoportokra lebontva:

Parparim (6-10)

.

Kivsza (11-13)

 

Leviatan (14-17)

Források:

A közösség

A zsidóknak azon különlegessége, hogy történelmük nagy részét szétszóratásban töltötték azt eredményezte, hogy a zsidó közösség intézménye lett a nemzet helyettesítése. A közösség nem csak helyettesítette a nemzetet, nagyvonalakban maga volt a nemzet a zsidók számára.

A második szentély lerombolása után Javnéban a bölcsek új zsidó vallásgyakorlatot hoztak létre. Lefektették a rabbinikus zsidóság alapjait, mely egy szentély utáni világban a túlélést jelentette.

A túlélési tervnek sok aspektusa volt, de az egyik legfőbb pillére a közösségre helyezett hangsúly lett. A Bét Kneszet és tanház köré épülő közösség lett a zsidó alapértékek közvetítője és a zsidó élet alapja. A szövegek lettek az irányadóak, s a zsidóság teljes mértékben decentralizálódott, mivel megszűnt a szentély és az áldozatok rendszere.

Egy olyan környezetben, ami gyakran volt ellenséges, a zsidók legfontosabb szükséglete a biztonság lett. A biztonság érzését – mely sokszor fontosabb, mint a valódi biztonság – a zsidó közösségben találták meg.

Fontos volt az is, hogy gazdasági biztonságukat is megőrizzék. A szervezett közösség intézménye volt a legjobb módja, hogy egyesítsék erőiket és harcoljanak jogaikért. Néha ezt egy zsidó tisztségviselő a stádlán végezte, aki a zsidó jogokért lobbizott a külső tekintélyeknél.

A zsidó vallási életet is a közösség alapozta meg. A zsidónak szüksége volt minjánra, hogy imádkozhasson, sochetre, hogy kóser húst ehessen és temetkezési egyletre valamint temetőre, hogy a gyászolók szükségleteit elláthassa.

Pl.: a minján. A minján fogalmát a rabbik határozták meg, amikor minimum tíz férfi jelenlétét tették szükségessé ahhoz, hogy néhány nagyon fontos imát el lehessen mondani. Ilyen imák: a kádis, az ámidá ismétlése, a Tóra olvasása, a papi áldás és a bárchu elmondása. Mivel az ima a zsidóságban alapvetően a zsidó és Isten között lejátszódó személyes kommunikáció, a minján szükségessé érdekes bepillantást enged a zsidóság új formájában. Az imához, melynek legközpontibb aspektusa hívő mély koncentrációjában történő beszélgetés Istennel, szükséges a többi zsidó közössége.

Pontosan akkor, amikor a hívő a legintenzívebb kapcsolatot éli meg Istennel, a legerősebb a jelképes köteléke közösségével. Ez nagyon képletesen illusztrálja a közösség fontosságát a zsidóságban, hiszen a közösség nélkül nem lehet hagyományos zsidó életet élni.

A kevésbé szerencsések szükségletei

A hagyományos közösség megteremtette azokat a tevékenységeket is, melyek a szegények és gyengék megsegítésére irányultak.  Voltak kifejezetten erre kinevezett tisztségviselők valamint egyletek, melyek összeszedték a pénzt és szétosztották az arra rászorulóknak.

A zsidó közösség intézményei

Chéder – Zsidó iskola – alapfokú zsidó oktatási intézmény, tanító a melámed

Jesiva – Zsidó közép és felsőfokú oktatási intézmény, Gemárát, muszárt, stb.-t tanulnak benne a diákok, chevrutában a rabbi irányításával, vezetésével

Káhál – a Közösség választott vezetői

Bet Kneszet – a zsinagóga

Bet Midrás – a tanház – a zsidó felnőttoktatás színhelye

Bikur Cholim- a beteglátogatás intézménye, kórházként is szolgál néha

Bet Din – Rabbinikus bíróság a zsidó vallásjogi ügyek intézésére

Mikve – a rituális fürdő

Chevra Kadisa – a temetéseket és gyásszal kapcsolatos feladatokat ellátó egylet

Nőegylet

Bet Evjonim – szegényház

Sochet – a kóser mészárszék

Kóser étkeztetés – a közösségbe látogató vándorkereskedőknek, diákoknak az ellátását intézte

KEHILLA – KÖZÖSSÉG

A zsidó közösség központi szerepet töltött be a zsidó túlélésben. A zsidók évezredeken keresztül közösségekben éltek. Szinte minden ember közösségben él, de a zsidók számára a közösség alapvető fontosságú volt. Miért? Népként a történelmük legnagyobb részét a saját földjüktől távol töltötték, gyakran ellenséges kormányok kegyelmére bízva, nem-zsidó szomszédok között, akik nem mindig voltak barátságosak. Így a zsidók úgy alakították ki a közösségeik szerkezetét, hogy azok mint egy védőburok működtek, melyet házként magukra tudtak húzni, mint a teknősök, védekezésül.

Pszichológiailag ez biztonság érzetét keltette a zsidókban, tudták, hogy olyan emberek veszik körül őket, akik olyanok, mint ők, akikben bízhatnak. Ez lehetőséget adott, hogy önmaguk lehessenek, hogy amennyire lehet olyan életet élhessenek, amilyet akarnak, erősnek érezzék magukat, biztonságban.

Ezen kívül mindig könnyebb volt zsidók között zsidó életet élni. Egy imádkozó zsidó például imádkozhatott egyedül, de az ima élményének teljességéhez szüksége volt 10 férfire, a minjánra. És hagyományosan, ezt értenünk kell, minden zsidó akart imádkozni.

Ugyanez vonatkozik a kóserságra. Minden zsidó kóser húst akart enni, s ahogy összetettebb és összetettebb lett a kóserság, szükség lett egy tudós vágóra egy sochetra és egy kóser hentesre, akik a háláchá (zsidó törvény) minden részletét ismerték. Egy zsidó élhetett egyedül és megtanulhatta, hogyan vágja magának a húst, de sokkal könnyebb volt, ha élt valaki nem messze tőle, aki ezt megcsinálta helyette. Ezt jelentette a közösségi lét. Így a zsidók közösségekben éltek szerte a diaszpórában. Ezek a közösségek voltak az otthonaik – sőt mi több, ezek a közösségek szolgáltak helyettesítőként a saját ország helyett, melyet többségük nem ismert.

KEHILLA (KÖZÖSSÉGI) INTÉZMÉNYEK

The Jewish community was made up of different institutions. We have reproduced some of the central ones here in our model.

A zsidó közösség különböző intézményekből állt. Ezen a modellen a legfontosabbakat láthatjátok.

BÉT KNESSZET

Minden közösségnek volt Bét Kneszetje, zsinagógája. Ez egy olyan hely volt, ahova a zsidók minden nap eljártak, hogy Istenhez imádkozzanak. Ezen felül a Bet Kneszetnek más fontos feladatai is voltak. Ez volt az a hely, ahol a családok a fontos életmozzanatokat megünnepelték, a születéseket, a bár micvókat, esküvőket. A Bét Kneszetben gyűltek össze a fontos közösségi eseménykre is.

BÉT MIDRÁS

A Bét Midrás volt a közösség tanháza. Ez általában a Bét Kneszet része volt, vagy amellett közvetlenül. Egy olyan közösségben, ahol a Tóratanulás a legnagyobb érték volt, a Bét Midrás a könyveivel, s azzal, hogy lehetőséget adott egyéni vagy közösségi tanulásra életfontosságú szerepet játszott a közösség életében.

MIKVE

A Mikve vagy rituális fürdő fontos szerepet töltött be  közösségi életben. Ide jöttek a nők és a férfiak, hogy a zsidó törvény szerint megtisztítsák magukat a kijelölt időkben.

HÉDER

A héder volt az elemi iskola fiúknak. (hagyományosan a zsidó lányokat az anyukájuk tanította.) Itt tanulták meg a zsidóság alapszövegeit, s tanultak néha mast is iskolaéveik elején.

YESIVA

A jesiva azoknak a fiúknak a felsőbb oktatási intézménye volt, akik folytatták tanulmányaikat a héder után. A kisebb közösségekben nem volt jesiva, úgyhogy azok a fiúk, akik tanulni szerettek volna, elköltöztek otthonról olyan helyekre, melyeknek volt jesivájuk. Sokan közülük hosszú éveket töltöttek jesivákban, ahol, a zsidó kultúra magasabb szintű nehezebb szövegeivel ismerkedtek meg. 

BIKUR CHOLIM

A zsidó közösségnek központi értéke volt mások segítése. Akinek szüksége volt segítő kézre, megtalálta a közösségben. Azok, akik betegek voltak és nem volt, aki gondjukat viselje, állandó beteglátogatóra számíthattak azoknak a személyében, akik a bikur cholim feladatát, azaz a beteglátogatást vállalták. Senki nem lehet egyedül, amikor beteg: ezért sok közösségben bizottságot szerveztek, s ez a bizottság intézte, hogy legyen mindig beteglátogatás.

BÉT TÁMCHUI  (LEVESKONYHA)   

Nem minden közösségben volt Bét Támchui, vagyis leveskonyha, de minden közösségben volt valamilyen segítség a szegények és szükségben lévők számára, közöttük azooknka is, akik átutazóban voltak. Volt hely, ahol az éjszakát tölthették, hely a betegeknek. Senki nem maradt éhen, akármilyen szegény volt is.

Politikai tér

 

A zsidók jelenléte a politikai térben három szempontból is izgalmas. Egyrészt, a politikai múlt: például a 19-20. század fordulóján történt döntések, az első világháború ideje alatti zsidó politika. Másrészt, fontos beszélnünk a zsidó politikai tér jelenéről is, a megjelenő új irányzatokról (pl. chabad, neológia és ortodoxia kettéválása). Harmadrészt a politikai térben fontos közösen gondolkodnunk a politikai jövőről is, mit és hogyan lenne érdemes a zsidó politikának képviselnie. Érdekesség, hogy sok hasonlóságot lehet felfedezni a jelenkor politikai vitái és a hevruta között. Mi lehet ennek az oka? Hogy érdemes politikai témákról megnyilvánulni és vitázni?

 

  • Emancipáció
    • Nem voltak egyenlő jogaik, nem vehettek részt a politikában
    • 19-20 században lehettek hatással a
  • Emancipáció után
    • Cionizmus
    • Politikusok
      • Abraham Joshua Heschel
    • Egyenlő jogok -> alkalmazkodni kell
    • Neológia Ortodoxia kettéválása, rabbik nem egyetértése
  • Mai politika
    • Ortodoxia
    • Neológia út keresése
    • Chabad
  • Zsidó gondolkodás
    • Fel lehet szólalni a hatalom ellen (Mózes, Egyiptom)

 

Korcsoportokra lebontva:

Parparim (6-10)

A legfontosabb központi tanulság a vitakultúra, az érdekérvényesítés fejlesztése, fontos, hogy ennek a korosztálynak ne elsősorban az aktuálpolitikai tanulságok levonása legyen az irány. (pl.: Mózes aki kiáll a népért)

Kivsza (11-13)

 

Leviatan (14-17)

Források:

 

​​KÉRDÉSEK ÉS DILEMMÁK, MELYEKET A MODERNITÁS HOZOTT EL A ZSIDÓK SZÁMÁRA (Szarvas Booklet 2010)

A zsidók először Nyugat-Európában szembesültek a modernitással. A modernitás számukra a nemzsidó világba való fokozatos belépést jelentette, egy olyan világba, mely évszázadokon keresztül zárva állt előttük. A felvilágosodás változásokat hozott a külvilág számára, és megnyílt a lehetőség a zsidók előtt egy bizonyos fokú integrációra. Olyan országok, mint Franciaország vagy Hollandia emancipálták a zsidókat még a XVIII. század vége előtt, eltörölve minden törvényi megkülönböztetést, lehetővé téve a a társadalom életében való teljeskörű részvételt. Ez példa nélküli volt a zsidó történelemben, leszámítva az Egyesült Államokban élő kiszámú közösséget, mely azért némileg korlátozva volt a kezdeketől fogva.

A XIX. század folyamán egyre több Nyugat –és Közép-európai államban enyhítették, vagy törölték el a zsidókat súlytó megszorításokat. A zsidók lassan, de biztosan növelték szabadságukat, és egyre inkább részt vettek az közéleben. Ez a folyamat természetesen kívánatos volt a zsidók számára, azonban számos olyan probléma megjelenésével járt együtt, mely bizonyos módon végigkísérte korábbi, diaszpórabeli életüket is.

A szabadságnak ára van, melyet többszörösen meg kell fizetni. Először is figyeljük meg a részleges vagy teljes emancipáció folyamatát, melynek a zsidók egyre inkább a részesei. Bár az egyes országokban eltérő körülmények uralkodtak, általánosságban elmondhatjuk, hogy az egyenjogúsítást feltételekhez kötötték. Elvárták, hogy a zsidók viszonozzák az emancipáció nyújtotta előnyöket. Ez az elvárás már 1789-ben, Franciaországban megjelenik, a zsidók egyenjogúsításáról rendezett első nagyobb tanácskozás alkalmával.

A zsidók emancipációjának egyik élharcosa egy liberális francia nemes, Clemont Tonnere gróf volt, aki teljes szabadságot követelt Franciaország zsidó lakosai számára, megcáfolva a kezdeményezés ellenzőinek érveit. Azok azt állították, hogy a zsidók nem akarnak franciák lenni. Van saját országuk – Erec Jiszráel -, és a Franciaország iránti lojalitás nélkül akarják az emancipáció előnyeit élvezni. Úgy mondták, hogy a zsidók egy „nép a a francia nemzeten belül”.

Clemont Tonnere a következő deklarációval zárta beszédét, melyet a modern zsidó történelem egyik legfontosabb szövegének tekinthetünk:

„A zsidók, mint nép számára semmit sem szabad adnunk, de minden meg kell adnunk számukra, mint egyének. Állampolgárokká kell válniuk. Azt mondják, ők nem akarják ezt, és továbbra is egy különálló népként tekintenek magukra. De nem létezhet egy nép egy másik népen belül. A zsidók nem lehetnek egy külön nemzetiség ebben az országban. Mindannyiuknak francia polgárrá kell válniuk. Ha ezt nem kívánják, úgy közöljék velünk, de ebben az esetben el kell hagyniuk Franciaországot. Egy nép létezése a nemzeten belül elfogadthatatlan országunk számára…”

Ez volt az a szöveg – együtt egyéb hasonló beszédekkel és dokumentumokkal szerte Európából -, mely forradalmat okozott a zsidó világban. Ezidáig, a  történelem folyamán a zsidók népként vagy nemzetként tekintettek magukra , mint ám Jiszráel. Az eddig is világos volt, hogy a zsidó kultúra egy vallásos kultúra, és a vallás határozta meg az élet minden területét, de a zsidók sohasem tekintettek magukra pusztán vallási csoportként. Az emancipáció azonban megváltoztatta ezt. A Clermont Tonnere által megfogalmazott elvárás negyon egyértelmű. Amennyiben a zsidók Franciaországban kívántak maradni, megtehették ezt zsidóként, és a törvény előtt egyenlőként, de nem tekinthettek magukra a továbbiakban, mint egy független nép vagy nemzetiség; franciákká kellett válniuk. Ettől fogva csupán mint vallási csoport határozhatták meg magukat, úgy, mint a francia katolikusok és protestánsok. Szét kellett választaniuk a vallást és a nemzetiséget, és zsidó vallású, de francia (vagy angol, magyar, stb.) nemzetiségüként kellett meghatározni önmagukat.

Ez tűnhet egy pusztán technika dolognak, de valójában rendkívül komplikált változás egy olyan csoport számára, mely évezredek óta egy bizonyos módon tekint önmagára. Különösen nehézzé válik e folyamat annak a tudatában, hogy a külvilág árgus szemekkel figyeli őket, azt vizsgálva, hogy valóban úgy viselkednek-e, ahogyan azt megígérték.

Hogyan viselkedhet egy csoport pusztán vallásként? Mit jelent vallási közösségként létezni a nyugati világban? Egyértelműen olyan viselkedést feltételez, amely a már „tapasztaltabb” vallási csoportok, mint a katolikusok vagy protestánsok sajátja, és mindeközben egyre inkább franciává (vagy bármi egyébbé) kell válni. Így a nyugati zsidóság megkezdte a modernizáció, integráció és a modern, nyugati egyházakhoz való hasonulás hosszú és összetett folyamatát. Ez a háttere annak a nagy vallásos változásnak, mely az európai zsidóságra oly nagy hatással volt, és melynek eredményeként létrejöttek a különböző vallási irányzatok, melyeket a következő fejezetben vizsgálunk meg.

További zavart és nehézséget okozott az a tény, hogy miközben a zsidók igyekeztek csupán vallásként meghatározni magukat, sokan éppen a hagyományos vallásosgyakorlattól kezdtek eltávolodni.

Ez azonban csak az egyik probléma volt, mely a zsidók társadalomba való beilleszkedése, és a nemzsidók áltai elfogadása közben merült fel. A modernitás olyan napi kérdéseket vetett fel, melyekkel korábban, elszigetelt csoportként létezve, nem kellett számolniuk. Most, hogy a társadalom tagjai lettek, állandósultak az új helyzetek teremtette konfliktusok, melyekre megoldást kellett találni. Ahogy a zsidó tanulók egyre nagyobb számban iratkoztak állami iskolákba, felmerült a szombattartás nehézsége, hiszen gyakran sábátkor és ünnepekkor is volt tanítás és vizsgáztatás. A felnőttek esetében is hasonló volt a helyzet: számos hivatás és munkahely megkövetelte a heti hat napos munkavégzést, a szomatot is beleértve. Ezek a problémák igen súlyosak voltak azon zsidók számára, akik addig hagyományos vallásos életet éltek. Nem csak az volt a gond, hogy nem tudtak zsinagógába járni a szent napokon. Sok más tilalommal is szembekerültek: utazniuk kellett, írniuk, és pénzzel foglalkozniuk. Ezen kívül a társadalomba való illeszkedésük különböző szociális elvárásokkal járt együtt: egy iskola vagy munka utáni kiruccanásra az osztálytársakkal, kollégákkal nagy valószínűséggel olyan helyen került sor, ahol a kóserság szabályait nem lehetett megtartani. Egy ilyen meghívás többszöri visszautasítása gyakran együtt járt azzal a váddal, mely szerint a zsidók különbnek, jobbnak tartják magukat a nemzsidóknál. Ez később kiegészült azzal az állítással, hogy a zsidók pusztán a különböző előnyökért mutattak hajlandóságot az emancipációra, de a valódi beilleszkedést sohasem gondolták komolyan. Az ilyen vádak táplálták tovább az antiszemitizmust Nyugat- és Közép-Európában.

Láthatjuk tehát, hogy az európai társadalmakba való integráció sok kihívással járt együtt, melyet néha kényszeredetten, néha örömmel hidaltak át. Minden döntés, és az azzal járó változás azonban egyre több zsidót távolított el a hagyományos életviteltől, mely alapfeltétele volt a különálló csoportként való létezésnek És éppen ez volt az az időszak, amikor a külvilág azt várta el tőlük, hogy vallásként határozzák meg magukat!.

Világosan láthatjuk, hogy nem volt könnyű a zsidó vallás modern követőjének lenni!

Meg kell említenünk, hogy annak ellenére, hogy a törvény előtt a zsidók egyenlővé váltak a társadalom többi tagjával, számos akadály nehezítette az integrációjukat. Sok helyen a zsidóellenesség még nagyon erősen izzott, így gyakran előfordult, hogy a zsidók, bár minden megtettek, hogy modern és hazafias tagjai legyenek a társadalomnak, mégsem fogadták be őket igazán. Ennek eredményeképpen több tízezer Nyugat-európai zsidó tért át a keresztény hitre.

Ezek a modern zsidó létezés dilemmái!

A ZSIDÓ VALLÁS IRÁNYZATAI 

Ahogy a zsidók egyre jobban integrálódtak a modern, nyugati életformába, egyre gyakrabban merült fel a kérdés: hogyan élhet egy zsidó zsidóként a modern világban? Számos, igen eltérő reakció érkezett e felvetésre. Némely válasz egészen új utakat nyitott meg a zsidó valláson belül, melyek később szervezett formában váltak hivatalos irányzatokká. Vessünk egy pillantást a modern kor főbb zsidó áramlataira. A reform és a modern-ortodox irányzatot a következő két fejezetben tárgyaljuk, a mozgalmak két vezető személyiségének bemutatásával.

HAGYOMÁNYOS ORTODOXIA:

Először is meg kell jegyeznünk, hogy a hagyományos ortodox életvitel továbbra is jelent volt, igaz, egyre kisebb arányban, és főleg a kisvárosi és falusi zsidók körében. Az idő múlásával egyre több zsidó szakított a hagyományokkal, és változtatott vallási szokásain.

REFORM:

Ezek e zsidók voltak azok, akik először váltak ki a hagyományhű hitközségekből, mert modernizálni kívánták az istentiszteleteket, és saját vallásgyakorlatukat a külvilág elvárásaihoz akarták igazítani. Már az 1840-es években megjelenő németországi reform mozgalom megjelenése előtt léteztek olyan reform közösségek, melyek eltávolodtak a hagyományoktól, és változásokat vezettek be a hitéletben. A változások azonban nem voltak összehangoltak. Bizonyos helyeken nagyon radikális újításokat követeltek, máshol enyhébbeket. A közös elem, mely az összes reform hitközséget jellemezte, a halacha (zsidó jogrendszer) elvetése, és csak azon szokások továbbvitele volt, melyekről azt vélték, hogy az egyén spirituális fejlődését elősegítik. A messiás, és Izael országa már nem voltak fontosak a számukra. Az ima, az istenhit és a társadalom jobbítása váltak a reform zsidóság alappilléreivé.

ULTRA-ORTODOXIA (CHÁREDI ZSIDÓSÁG)

Annak ellenére, hogy önmagát a hagyomány természetes és hiteles folytatásának tartja, a történészek a modernizációra adott válaszként értelmezik az ultra-ortodox, vagy másnéven cháredi irányazatot. Ez a mozgalom, a Nyugat-európai vallásreform ellenében jelent meg a XIX. század elején Közép- és Kelet-Európában. Egyik központjuk Magyarország volt, ahol a híres pozsonyi tóratudós, Móse Schreiber rabbi (Chátám Szófer) vezette közösségét. Neki tulajdonítják a híressé vált mondást: „Chádás ászur min háTorá”, azaz bármilyen újítás tórai tilalomba ütközik. Ez a kijelentés azt a törekvést szimbolizálja, mely igyekezett minden olyan kapcsolatot korlátozni a zsidók és a külső társadalom, illetve a modern zsidó irányzatok között, melyet veszélyesnek érzett a hagyományos életvitelre nézve. Ez a hozzáállás a teljes elzárkózást hirdette, melyre talán még nem volt precedens a zsidó történelem során.

KONZERVATÍV ZSIDÓSÁG:

A konzervatív mozgalom az 1840-es években született reformzsidóságból vált ki. Eleinte pozitív történelmi zsidóságnak nevezték, és azokat a közösségeket képviselte, melyek támogatták a modernizációt, és engedményekre is hajlandóak voltak a halacha tekintetében, de nem akarták teljesen elvetni a hagyományokat. Az irányzat megalapítója a rabbi és történész Zecharia Frankel volt, aki úgy vélte, hogy a zsidóság sohasem volt statikus, sokkal inkább alkalmazkodó, s mely időről-időre bizonyos dolgokat elavultnak tekintett, míg egyebek jelentőségét felértékelte. Azt gondolta, hogy a zsidóság a múltban is változtatott szokásain az új helyzetekhez alkalmazkodva, így a modern világban is így kell tennie. A halachát modernizálni kell, de lassan, konzervatív módon, a modern világ elfogadásával összhangban. A konzervatív mozgalom az Egyesült Államokban erősödött meg a XIX. század végén, tagjai között több millió olyan újbevándorlóval, akik a zsidó hagyomány és a modern világhoz való alkalmazkodás kombinációját keresték az amerikai társadalom tagjaiként.

MODERN-ORTODOXIA:

A modern-ortodox (másnéven neo-ortodox) irányzat a halacha teljes körű betartását szorgalmazta a modern világ és kultúra elfogadásával együtt. A konzervatívokkal szemben a modern-ortodoxok elutasították azt az állítást, hogy a halacha a zsidó történelem fügvénye lenne. Hittek abban, hogy a Tórát az Örökkévaló adta Mózesnek a Színáj-hegyen, és ezért annak törvényei megváltoztathatatlanok. Legfeljebb olyan különböző szokásokon lehet változtatni, melyek nem a halachában gyökereznek, de magukon a vallási törvényeken nem. Ami élesen megkülönböztette ezen áramlatot a hagyományos-  és ultra-ortodoxiától, az a modern világ és kultúra iránti rajongásuk volt, persze csak addig, amíg ez nem járt a hagyományos zsidó életvitellel való konfliktussal.

A fenti irányzatok mind a XIX. századi Európában fejlődtek ki. Nézzünk most meg két olyan mozgalmat, melyek a XX. században, az Egyesült Államokban jöttek létre.

REKONSTRUKCIONIZMUS:

A rekonstrukcionizmus megalapítója az amerikai Mordechai Kaplan rabbi volt. Az 1930-as években született irányzat a konzervatív mozgalomból vált ki. A zsidóságot, mint egy dinamikus vallásos civilizációt kívánta újraértelmezni, az emancipáció utáni modern kor elvárásai alapján. A rekonstrukcionista zsidóság elutasította a személyes Isten létezését, s inkább egy történelmi erőként fogta fel, mely a világ etikusabbá tételét segíti elő. A mozgalom fontosnak tartotta a hagyományokat és szertartásokat, igaz, nem halachikus szempontból, hanem azért, mert hitt a zsidó kultúra és civilizáció gazdagságának hangsúlyozásában.

ZSIDÓ MEGÚJULÁS:

A zsidó megújulás irányzata az 1980-as és 90-es években keletkezett, de gyökerei az amerikai ellenkultúra mozgalomban gyökereznek az 1960-as, 70-es évekből. Az általános ellenkultúra mozgalom mellett létrejött egy zsidó ellenkultúra mozgalom is, mely megteremtette az alapját a zsidó megújulás későbbi megjelenésének. Az új irányzat célja, hogy új erővel töltse fel a zsidóságot a misztikus, chászid tanítások, illve a zene és a meditáció segítségével. Spiritualitással kívánta gazdagítani a száraz és szürke nem-ortodox mozgalmakat, olyan szellemi és szertartási elemekkel, melyek a zsidóság különböző áramlataiból származnak (különösen a chaszidizmusból és a kabalista mozgalomból), vagy akár más vallásokból, mint a buddhizmus vagy szufizmus

 

Jócselekedetek terei

A zsidóság része a világ jobbá tételének gondolata. Ennek fontos eszközei a micve mellett a különböző fizikai terek: kórházak, szeretetotthonok, temetők. A micve mint központi gondolat, nagyon fontos, hiszen ezen keresztül tudjuk segíteni embertársainkat vagy akár magunkat is, hogy jobb emberré váljunk. Nektek mik a legfontosabb jócselekedeteitek? 

  • Gemilut hasadim – jó cselekedetek
    • beteglátogatás
    • vendégfogadás
    • foglyok kiszabadítása
  • Adományozás
    • Rambam piramis

Korcsoportokra lebontva:

Parparim (6-10)

 

Kivsza (11-13):

 

Leviatan (14-17)

Források:

GEMILUT ḤASZADIM 

(héberül גְּמִילוּת חֲסָדִים; lit., „a szeretet adományozása”), a zsidó társadalmi erények közül a legátfogóbb és legalapvetőbb, amely az embertársakkal szembeni együttérző figyelmesség kötelességeinek teljes körét felöleli. A Talmud legkorábbi önálló rabbinikus kijelentése, *Simeon az Igazságos tétele a judaizmus három pillérének („a Tóra, a templomi szolgálat és a gemilut ḥaszadim) egyikeként említi, amelytől a világ [fennmaradása] függ” (Ávot 1:2).

A Pe’ah első Misnája egyaránt felsorolja azok között a dolgok között, „amelyeknek nincs meghatározott mértékük”, és azok között, amelyeknek „gyümölcseit az ember ebben a világban élvezi, míg a készlete megmarad számára az eljövendő világban”, vagyis gyakorlása kielégülést nyújt ebben a világban, míg az ítélet napján erényként könyvelik el számára. Ez egyébként kivétel az általános szabály alól, miszerint az e világi élvezet az ember lelki javainak rovására megy. Ami az előbbit illeti, a Jeruzsálemi Talmud (Pe’ah 1:1, 15b) különbséget tesz a személyes szolgálatban („a testével”) és az anyagi javakkal kifejezett gemilut ḥaszadim között. Azt állítja, hogy csak az előbbi korlátlanul érvényesül, míg az utóbbit korlátozza az az általános szabály, hogy az ember nem „pazarolhat” vagyonának egyötödénél többet jó cselekedetekre. Az utóbbival kapcsolatban a Misna szövege csak „a szülők tisztelete, a gemilut ḥaszadim, valamint az ember és embertársai közötti béke megteremtése” szerepel. Az imakönyvváltozat többek között hozzáteszi: „vendégszeretet az útonállókkal szemben, a betegek látogatása, a menyasszony megajándékozása, a halott kísérése a sírig”. Ezek a különböző beraitákból és más részekből kiragadott kiegészítések valójában feleslegesek, mivel csupán aspektusai a gemilut ḥaszadim átfogó erényének, amely magában foglalja ezeket és az emberi együttérzés és kedvesség sok más megnyilvánulását (vö. Maim., Jad, Ével 14:1).

A gemilut ḥaszadim az emberi jóság szélesebb körét foglalja magában, mint a *jótékonyság: „Jótékonyságot csak pénzzel lehet adni; gemilut ḥaszadim, mind személyes szolgálattal, mind pénzzel. Jótékonyságot csak a szegényeknek lehet adni; gemilut ḥaszadim, gazdagoknak és szegényeknek egyaránt. Jótékonyságot csak az élőknek lehet adni; gemilut ḥaszadim, élőnek és halottnak egyaránt” (Suk. 49b). Így egy sánta embert átsegíteni egy korláton a gemilut ḥaszadim cselekedete, bár nem jótékonyság; egy szegény embernek mogorván adott adomány lehet jótékonyság; ugyanez a mosollyal és egy jó szóval adott összeg a gemilut ḥaszadim szintjére emeli azt. Szinte humorosan mutatnak rá a rabbik, hogy a valódi altruista gemilut ḥaszadim egyetlen bizonyítható példája a halottnak való tiszteletadás, mert ebben nincs benne az a ki nem mondott gondolat, hogy a címzett egy napon viszonozni fogja (Tanḥ., Va-Jehi 3; vö. Rashi a Gen 47:29-hez).

A gemilut ḥaszadimot a zsidó három kiemelkedő, megkülönböztető tulajdonsága egyikének tekintik, olyannyira, hogy „aki megtagadja a gemilut ḥaszadim kötelességét, az megtagadja a zsidóság alapját” (Prédikátor R. 7:1); sőt, azzal gyanúsítják, hogy nem zsidó származású. Csak az, aki gyakorolja, alkalmas arra, hogy a zsidó nép tagja legyen (Jev. 79a), mert a zsidók nemcsak a gemilut ḥaszadim gyakorlói, hanem „azok gyermekei, akik gyakorolják” (Ket. 8b). Azt, hogy a gemilut ḥaszadim alapvetően rabbinikus etikai felfogás, Maimonidész (uo.) kifejezetten kijelenti.

 

Nemzetközi Somer

A Somer a zsidó fiatalok egyik fontos közösségi szervezete, ami egy olyan teret biztosít, ahol lehetőségünk van találkozni, tanulni egymástól és egymásról. A nemzetközi Somer számtalan olyan programot és keretet kínál, ahol a fiataloknak lehetőségük van elmélyedni saját zsidóságukban és közelebbről megismerniük, megélniük azt. Neked mi a legfontosabb a Somerben? Szerinted mi értelme van egymástól tanulni? Szívesen találkozol más országbeli Someresekkel? Argentína, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Brazília, Bulgária, USA és Kanada, Chile, Franciaország, Németország, Magyarország, Izrael, Olaszország, Mexikó, Uruguay, Hollandia, Svájc, Venezuela – ezek a nemzetközi Somer terei.

Korcsoportokra lebontva:

Parparim (6-10)

 

Kivsza (11-13)

 

Leviatan (14-17)

Források:

Parparim: 

 

Kivsza:

 

Levi:

 

Izrael

Izrael a zsidóság legfontosabb helye. Megalakulása és mindennapi fennmaradása rendkívül nehéz és körülményes munka, hosszú ideje dilemmákat okoz. Vajon miért éppen ezt a területet jelölték ki maguknak a megalapításra? Mik a megalapítás körülményei? Miért fontos egyáltalán, hogy rendelkezzünk kulturálisan és vallásilag meghatározó terekkel? Jó helyen van Izrael, ahol van, vagy jobb lenne máshol? Ha igen, hol, és miért Uganda környékén? Mi a jelentősége annak, hogy Izrael nemcsak a szakrális síkon létező ország, hanem saját nyelve, kultúrája, szabályrendszere van? Milyen kérdéseket vet ez fel?

  • Vágyott tér

Korcsoportokra lebontva:

Parparim (6-10)

 

Kivsza (11-13)

 

Leviatan (14-17)

Források:

 

i.e. 1000 Dávid a város meghódítása, bejutás a vízcsatornákon
i.e. 980 Salamon a Szentély megépítése, Sámir férgek vágják a köveket
i.e. 500 Ezra/Nechemia visszatérés, a Szentély, Tóratekercsek
i.u. 67 Jochánán Ben Zákáj Jeruzsálem ostroma/kijutás koporsókban/szekták
i.u. 1517 Szultán/ Ottomán Bir. a Kotel felfedezése a szemét úton/aranyérmék
i.u 1948 Palmach víz eljuttatása az ostromlott Jeruzsálembe
i.u. 1967 Dáján/Rabin a Kotel visszafoglalása
i.u 2004 izraeliek/palesztínok béke – a megoldásra váró probléma

 

Történelmi háttér:

A zsidók évszázados vallásos, kulturális és nemzeti sóvárgását Cion iránt a cionizmus, a zsidó nemzeti felszabadítási mozgalom terelte megvalósítható politikai síkra. A diaszpóra lankadatlan antiszemitizmusa és zsidóüldözései jócskán hozzájárultak ehhez a jelenséghez. Izrael földje a zsidó nép bölcsője, korai történelme a Bibliában olvasható. Az ország függetlenné válásával felmerült az igény, hogy az állam megalakulását megelőző intézményeit a demokráciához igazítsák. A tervek szerint Izrael egy nyugati típusú parlamentáris demokrácia lett volna, és mint ilyen, egy nem vallásos entitás. Izrael nem zsidó állam a zsidó vallás, hanem a zsidó nép állama. Azonban Izrael függetlenségi nyilatkozatából és bizonyos törvényeiből egyértelműen kiderül, hogy milyen fontos jogi szerepet játszik az ország zsidó volta.

Izrael és a diaszpóra:

Kívételes kapcsolat köti össze Izraelt és a más országokban élő zsidókat. Egyfelől, az ellenségekkel körülvett fiatal ország megszületése közvetlenül a Holokauszt után hatalmas vátozást jelentett a zsidóság helyzetében. Büszkeség és öntudat tárgya volt, aktív támogatásra méltó. Másfelől, a cionista alapeszme, amelyhez hozzátartozik a ”diaszpóra megtagadása”, feszültséget és bűntudatot szült külföldön. A diaszpórában élők, főleg az amerikai zsidóság pénzügyi, erkölcsi és politikai segítséget nyújtott, míg Izrael az elnyomott zsidók menedékévé vált. A szervezeti hátteret a Jewish Agency for Israel (JAFI) és a World Zionist Organization (WZO) biztosították, amelyek minden évben több millió dollárt gyűjtenek össze az egész világon az alija, a letelepedés és az izraeli felújítási munkálatok finanszírozására. Az egész világon. a JAFI foglalkozik a zsidó oktatással.

Vallási élet:

A hivatalos intézmények Izraelben ortodoxok. Az elmúlt években azonban a kis tömegeket vonzó konzervatív és a reformmozgalmak egyre nagyobb elismertségre tesznek szert, valamint. egy kis állami támogatásban is részesülnek már.

A főrabbinátus a brit mandátumi intézmény utódjának tekinthető, ami pedig a Haham Bashi ottomán korszakbeli megfelelője. A Legfelsőbb Rabbinikus Bíróság elnöki hatalmát megosztva gyakorolja az askenáz és a szefárd főrabbi. Az ultraortodox közösség nem ismeri el a főrabbinátust, ezért saját rabbijaik és vallási bíróságaik vannak. A vallásügyi minisztérium tartja fent a szent helyeket, és felügyeli a vallási életet (zsinagógák és jesivák) a helyi vallási tanácsokon keresztül. Mind az utóbbiak, mind a rabbik állami alkalmazásban állnak. Ebben az értelemben az izraeli zsidó közösségek nem hozták létre a diaszpórára jellemző önkéntes tevékenységi köröket és a nem hivatalos vezetőséget.

Jeruzsálem:

Jeruzsálem nem csak Izrael állam fővárosa, hanem egyben a nyugati világ szellemi központja is. A város több, mint kőépületek és a Júdeai dombokon húzódó ókori falak halmaza. Ez A Szent Város, az egyetemes béke és a megváltás jelképe, immáron több, mint 3000 éve.

Földrajzi fekvése:

Jeruzsálem a Júdeai hegység vonulatán helyezkedik el. A hegy a várostól nyugatra húzódik, míg keleten a zöld táj fokzatosan beleolvad a kopár, Holt-tengerig tartó Júdeai sivatagba. Jeruzsálem teljes egészében dombokra épült, házai festői módon tarkítják a sziklás domboldalakat.

A város történelmi jelentősége részben annak köszönhető, hogy Izrael egyik legfontosabb csomópontján fekszik: a Hebront és Betlehemet Sechemmel (Nablusz) összekötő észak-déli útvonal és a kelet-nyugati, a tengerparttól a Jordán Völgyig tartó út találkozásánál.

A bibliai időkben Jeruzsálemet sűrű, mandula-, olaj- és fenyőfákból álló erdő vette körül. Azonban a rengeteg háború során a gazdag növényzet nagy része elpusztult, a talajt a nyári napsütés, télen pedig a heves esőzés tönkretette. Ezért már a legkorábbi korszakokban is a földművesek a talajt lépcsőzetesen alakították ki, visszatartására kőkerítést emeltek. Ez a mai napig jellmező a tájra. A modern kori fatelepítéseknek köszönhetően Jeruzsálemet újfent sűrű erdő szegélyezi.

Határok:

A város határai gyakran változtak, legutoljára az 1967-es hatnapos háborúban tolódtak ki. A számos fennmaradt városfal tanúsítja, hogy már az ókorban is ez volt a jellemző.

Nevek:

Jeruzsálem neve az i.e.XIX, XVIII századi egyiptomi átkozódó szövegekben bukkan fel először. Kánaáni városként említik, nevét valószínűleg „Rusalimum”-nak ejtették ki. Az i.e. XIV. században íródott Tel el-Amarna-levelek „Urusalim” néven utalnak rá, Ábrahám idején pedig úgy tűnik, Salem néven ismerték a várost. Az utóbbit később a rabbik a héber sálom (béke) szóra vezették vissza, ezért is adták neki a “Béke városa” elnevezést.

A város elnevezéseiből kitűnik, hogy nem csak egy vallás szent helyének tekinthetjük. A görögök a hiero (szent) előtagot illesztették hozzá, így lett belőle „Hieroszolima”. Az arabok Al Kudsz-nak (a Szent) hívják. Szinte mindegyik megszálló hatalom új nevet adott a városnak: az izraelita hódítás előtt például a jebeuziták a „Jebusz” elnevezést. Cion a jebuzita uralom alatt álló város egyik részének volt a neve, majd később az egész városnak. Dávid király saját maga után nevezte Ir Dávid-nak (Dávid városa). Néhány azóta adott név tükrözi csodálói szeretetét és hódolatát: I-ten városa, Hűséges város, Gyönyörű város.

Történelmi háttér:

Noha régészeti feltárások bizonyítják, hogy Jeruzsálem térségében már az őskorban éltek emberek, a kánaánita korszakig nem alakultak ott ki állandó települések. Ekkoriban (i.e. 2000 körül) találkozott Ábrahám Málkicedekkel, Salem királyával. A Biblia elmeséli hogyan érkezett Ábrahám Hár há Morijára (Morijá hegy), hogy végrehajtsa az Ákedát Jichákot, fia, Izsák feláldozását. A rabbinikus hagyomány úgy tartja, hogy a Hár há Moriján épült a Szentély, Jeruzsálem szívében. Amikor a zsidó törzsek felosztották maguk között Kánaánt, a várost erdetileg Benjámin törzse kapta volna meg. Mivel azonban nem sikerült megszereznük a területet, Jeruzsálem egészen Dávid uralkodásáig jebuzita város maradt, így vágva el egymástól az ország közepén és a délen letelepedett törzseket.

Dávid:

Dávid trónralépésekor nekilátott a törzsek egyesítéséhez. Ehhez azonban meg kellett szüntetni az két országrész közé beékelődött idegen fennhatóság alatt álló területet. Reményei szerint Jeruzsálem lett volna volna a nemzeti főváros. Ennek az volt az oka, hogy mivel egy törzs sem tudhatta magáénak a várost, ezzel a lépéssel elejét tudta volna venni a törzsek közti viszálynak.

Dávidnak viszonylag könnyen sikerült meghódítania Jeruzsálemet. Emberei a vízvezetékeken keresztül hatoltak be a városba, és falakon belül támadtak az ellenségre. A hadműveletre nem a törzsek egyesített hadseregét, hanem saját katonaságát használta. Így lett Izrael fővárosa az ő királyi felségterülete, Dávid városa.

Noé bárkájának Jeruzsálembe való elhelyezésésével a város Királyi városból Szent várossá vált. Mégis, jelentősége ellenére Dávid városa nem volt nagy, mindössze 30 ezer négyzetméternyi területet foglalt el Siloám völgyében, a későbbi Szentély-hegy délkeleti lejtőjén.

Salamon:

Noha Dávid választotta ki a Szentély megépítésének a helyét, fia, Salamon nevéhez fűződik kivitelezése. Salamon uralkodása alatt alakult ki a virágzó városi élet, amelynek szerves része volt a fényűző Szentély és a királyi palota. A Szentély először a völgyben elhelyezkedő város felett magasodott a hegyen, majd később a befolyásosok és a király a közelébe költöztek. Ebben az időszakban a város tovább terjeszkedett, de még mindig nem lépte át a a mai Óváros falait. A piactereken kereskedők karavánjai haladtak át. A szekérhadsereg, az idegen őrők, valamint a hatalmas háremnek otthont adó pazar udvar, mind-mind hozzájárultak Jeruzsálem hírnevének öregbítéséhez. Salamon megötszörözte édesapja városának területét.

A feldarabolt királyság:

Salamon halála után a királyság i.e. 930-ban felbomlott, amelynek következtében Jeruzsálem elvesztette politikai jelentőségét. Az Izraeli királyság kinevezte saját fővárosát, és az addigra elszegényedett és meggyengült Jeruzsálem az apró Júdeai királyság fővárosa lett. A következő négy évszázadban a városra hol rövid ideig tartó gazdag korszakok, hol hosszú vallási és politikai válságok voltak jellmezőek. Egyes királyok pogány templomokkal szentségtelenítették meg földjét, mások igyekeztek megtisztítani szent helyeit és visszaállítani korábbi fényét. Uzijá a város köré védelmi falakat épített, így tette azt az erkölcsi és társadalmi megújhodás központjává. Chezkijá megerősítette a falakat, rendbehozta a Szentélyt, illetve vízvezetékeket ásott a vízellátás megoldására vész esetén.

Száműzetés:

I.e. 587-ben a babilóniai hadsereg hónapokig tartó ostrommal bevette Jeruzsálemet. A babilón hadvezér száműzte a lakosság nagy részét, és a Biblia szerint “Felégette I-ten Házát, a király palotáját és Jeruzsálem összes házát”. A tragédia után ötven évre elnéptelenedett a város.

Visszatérés:

Babilónia i.e. 536-ban bekövetkező bukása után Kürosz, Perzsia királya és Júdea helytartója kiadta híres nyilatkozatát, amelyben engedélyezte a zsidóknak, hogy visszatérjenek Cionba és újraépítsék a Szentélyt. A zsidók lassanként visszatértek a Szent Városba, és elkezdték azt a romokból helyreállítani. Az ötödik században, miután Ezra és Nehemija vezetésével a falakat rendbehozták, a zsidó közösség újjászerveződött, és végre felépült a Szentély.

A hellén korszak:

Jeruzsálem és Júdea többi része békésen megadta magát Nagy Sándornak (i.e.332), aki nem háborgatta a zsidókat. Halála (i.e. 323) után viszont a trónkövetelők között kitört háborúk sepertek végig a városon. Végül az egyiptomi Ptolemaiosz dinasztia vette át a hatalmat. A város az uralkodásuk alatt száz évig viszonylagos stabilitásnak örvendett.

I.e. 198-ban a szeleukidák (szíriai görögök) legyőzték a görögöket, és Jeruzsálem újból gazdát cserélt. Először a helyzet változatlannak, sőt jobbnak tűnt. Karta biztosította a zsidóknak a jogot, hogy “apáik törvényei” szerint élhessenek., mi több, a jeruzsálemieknek adót sem kellett fizetniük.

Mindezek ellenére a szeleukidák finom kísérleteket tettek a zsidók hellenizálására. I.e. 175-ben Antióhusz Epifánész hatalomra kerülésével a hellenizációra való törekvés nyíltabb és erőszakosabb lett. Az uralkodó a város nevét Antióch-ra változtatta, tornacsarnokot épített a Szentély-hegy lábához, a Szentélyt magát pedig kifosztotta.

A Hasmóneusok:

Ezek a tettek annyira felbőszítették a zsidókat, hogy fegyeres felkelésbe kezdtek a papi Hasmóneus család vezetésével. I.e. 164-ben a Hasmóneusok visszafoglalták Jeruzsálemet és megtisztították a Szentélyt. Az eseményről Chanuka ünnepe emlékezik meg. Noha a várost többször ostromolták meg a Hasmóneusok alatt, az egészen i.e. 63-ig a főváros maradt. Falai között egyre növekvő politikai, gazdasági és vallási tevékenység folyt, amiről az ebből a korból származó falak, érmék, nyílvesszők és emlékművek is árulkodnak.

A rómaiak:

A Hasmóneusok uralmának a rómaiak támadása vetett véget az i.e. I. században. Az országot tartományokra szabdalták fel, így Jeruzsálem elvesztette fővárosi státuszát. A Hasmóneusok utolsó kísérletét az ellenőrzés visszaszerzésére az i.e. 37-ben trónra kerülő Heródes király kegyetlenül leverte.

A király hatalmának megőrzése érdekében egészen átalakította a várost. Tornyokkal körülvett palotát épített Jeruzsálem északnyugati végében. A Szentély környékét megnövelte és falakat állított köré, amelyek egyike, a nyugati, a mai napig fennmaradt. A Szentélyt teljesen újraépítette, megkettőzte magasságát és kívűl gazdagon feldíszítette.

Heródes halála után a városban római helytartók vették át az irányítást. (egyikük, Poncius Pilátus (i.sz. 26-36) feszíttette keresztre Názáreti Jézust). A vezetők igazságtalanságai újabb zsidó lázadáshoz vezettek, amely aztán háborús méreteket öltött. I.sz. 70-ben Titusz római légiói ostrom alá vették a várost, és megrohamozták legyengült védelmezőit. Jeruzsálemet leégették, lakóit lemészárolták, a Szentélyt lerombolták.Az egykoron dicsőséges városból csak Heródes palotájának három tornya, és a Szentély-hegy nyugati fala maradt épségen.

Zsidó források úgy tudják, hogy a rómaiak nemcsak hogy porig rombolták Jeruzsálemet, hanem a későbbi letelepedést megakadályozandó, helyét felszántották. Ennek ellenére néhány zsidónak sikerült visszajutnia. Amikor Hadriánusz császár megpróbált ott római kolóniát létrehozni, kitört a második római-zsidó háború Bár Kochbával a zsidók élén. Leverésük után a császár rendeletbe adta, hogy a városba körülmetélt férfi csak halálbüntetés terhe mellett teheti be a lábát.

A rómaiak nekiláttak Jeruzsálemet Aelia Capitolina néven tipikus római kolóniává tenni. Hadriánusz halála után a zsidóknak megengedték a visszatérérést, amíg azt az i.sz. IV. században uralkodó Konstantinusz császár meg nem tiltotta. Ő csak egyszer egy évben engedte meg a zsidóknak, hogy belépjenek a városba, mégpedig Áv hónap 9-én, a két Szentély lerombolásának napján.

A bizánciak:

Konstantinusz császár, a Bizánci Birodalom alapítója, hithű keresztény volt. Jeruzsálemet a keresztény vallás központjává kívánta tenni, ezért templomokat állított, köztük a Szent Sír Templomot, illetve keresztény szent helyeket jelölt ki. Az ő nevéhez fűződik a Jeruzsálem név visszaállítása. A város kereszténnyé tételét a legtöbb bizánci uralkodó folytatta, és a zsidók továbbra sem telepedhettek le Jeruzsálemben. A bizánci uralomra több esetben jelentettek veszélyt a perzsák, míg végül i.sz. 614-ben sikerült elfoglalniuk Jeruzsálemet, és az újból a zsidó kézbe került. Azonban a győzelem rövid életűnek bizonyult. A bizánciak 629-ben visszatértek és újból kiűzték a zsidókat. Jeruzsálemet 639-ig tartották uralmuk alatt, amíg a muzulmán Omár kalifa seregétől veszteséget nem szenvedtek.

Az arabok:

Az arabok, a többi jeruzsálemi uralkodóhoz hasonlóan a várost saját vallási igényeikhez próbálták meg igazítani. Jeruzsálem a muzulmán araboknak is szent városa, hitük szerint Mohamed onnan emelkedett az égbe. Az eseményre emlékezve az arabok számos mecsetet és szent helyet hoztak létre, amelyek közül kiemelkedik a Templom-hegyen emelt Sziklamecset.

De az arabok nem állították vissza a város korábbi fényét, az alapvetően megmaradt kisvárosnak. A lakosság többsége keresztény volt annak ellenére, hogy a zsidók visszaköltözhettek. Két zsidó negyedet alakítottak ki: az egyiket a Szentély környékétől délnyugatra, a másikat északra. A városlakók túlnyomó részt elszegényedett kereskedők voltak.

A keresztesvitézek:

A keresztesek 1099-ben vették ostrom alá a várost. A sors fintora, hogy a Béke városa újból háború és vérfürdő színhelye lett. A keresztény katonák, éükön Bouilloni Godfrey-val a falakon átmászva lekaszabolták a lakosságot, zsidókat, muzulmánokat egyaránt. A város benépesítése céljából transzjordániai keresztény arab törzseket telepítettek be a korábbi zsidó negyedekbe.

Jeruzsálemet a Kersztény királyság fővárosává tették. Az itt összpontosult kormányzati szerveknek és egyházi intézményeknek köszönhetően a város szépen gyarapodott. Keresztény zarándokok tízezrei özönlöttek ide minden évben, így járulva hozzá annak fejlődéséhez és gazdagodásához. A zsidók éppúgy, mint az előző keresztény időszakban, továbbra is ki voltak tiltva.

Szaladin:

Szaladin uralma alatt, 1187-ben a mohamedánok újból elfoglalták Jeruzsálemet, és a zsidók rövid ideig visszatelepedhettek a városba. Szaladin halálával azonban a város tartós uralom nélkül maradt: hol keresztény, hol muzulmán kézbe került.

A mamelukok:

1250-ben egy új hatalom lépett a színre, a mamelukok, akik 260 évig uralmuk alá vonták a szent várost. A zsidók ebben a korszakban valmivel nagyobb szabadságnak örvendtek, mint a keresztények idején. Jeruzsálem szegény maradt ugyan, de a tudományos élet és az iskolák virágoztak.

 Az Oszmán birodalom:

Jeruzsálem 1517-ben került az oszmánok markába azután, hogy Szelim szultán véres csatában győzelmet aratott a mamelukok felett. Utóda, Szulejmán a ma is látható, az Óvárost körülvevő fallal hagyta a városon keze nyomát. A fal öt évig tartó építése nagy hatást gyakorolt a kor zsidóságára és jelenleg is meghatározza a város építészeti jellegét. A legenda szerint Szulejmán egyszer azt álmodta, hogy oroszlánok fogják felfalni, ha nem építi meg a falat. Az álomnak az egyik óvárosi kapun, az Oroszlános kapun látható két faragott oroszlán állít emléket.

Az építészet fellendítésén kívül a törökök nem szenteltek különösebb figyelmet Jeruzsálemnek. Mivel sem stratégiai sem politikai szempontból nem találták fontosnak, alig néháhy török telepedett le a térségben 400 éves uralmuk alatt. Az ipar és a kereskedelem fejletlensége miatt a lakosok nem egyszer külső forrásokból érkező adományra kényszerültek. A város három fő részére (a zsidó, a muzulmán és a keresztény) a túlzsúfoltság és a mocsok volt jellemző.

 Az „Újváros”

Hogy a zsidó negyed szörnyű túlnépesedésén segítsen, 1859-ben Sir Moses Montefiore egy darab földet vett a Cion-hegy közelében, és ott megalakította a falon kívüli első zsidó negyedet. Egy malmot, – a terület első ipari szerkezetét – is épített ott, ami később a város egyik jelképévé vált. Az új Jeruzsálem fejlesztésével párhuzamosan megindult a zsidó települések terjeszkedése.

A következő néhány évtizedben több zsidó városrész jött létre a falakon kívül, mindegyikük saját etnikai jelleggel. A negyedek házai általában egységes blokkot alkottak a zárt belső udvarra néző ablakokkal. Az erődítményszerű megoldás oka a lakók védelme volt egy eseteges arab támadás esetén. A XIX. században épült negyedek között található a marokkói zsidók által alapított Mácháne Jehuda, a kurdok Sááré Ráchámim-ja, valamint magyar és buharai zsidók telepei.

A keresztények szintén elkezdték megvetni lábukat a városfalakon kívül. Hamarosan az orosz ortodox közösség és a német protestáns templomosok is létrehozták saját kolóniáikat.

Az Újváros egyik legjelentősebb zsidó negyede az 1874-ben megalapított Meá Seárim, amelyet a korábban a falon belül lakó I-tenfélő zsidók hozták létre. Az ideköltözött kolélnek hívott askenáz csoportok óhazájukból kaptak támogatást. Az első időkben a kolélok a többitől teljesen különálló életet folytattak, saját jesivákat, zsinagógákat és közigazgatást működtettek a kerület keskeny utcáiban és sikátoraiban. Később egy vallásos szerv alatt egyesültek. A negyed lakóit a mai napig az ultraordox és az európai zsidó életmód jellemzi.

A brit uralom:

Az I. világháború kitörésével megváltozott Jeruzsálem státusza. Különféle csoportok versengtek egymással a Közel-Kelet ellenőzéséért, amely során a város hirtelen a nemzetközi érdeklődés előterébe került. A németek oldalán harcoló törökök nem voltak képesek megőrizni elszigeteltségüket a világban zajló eseményektől, és a Brit birodalom keleti hadjáratainak központjává váltak. A törökök lassan kezdtek összeroppanni a brit ellentámadás alatt. Miután 1917 december 11-én végül hivatalosan is lemondtak Jeruzsálemről az Allenby tábornok vezetése alatt álló brit erőknek, a tábornok fehér lován győzedelmesen masírozott végig a város utcáin.

A zsidók örültek a brit uralomnak. A hatékonyságáról és haladó szelleméről híres brit vezetés, a teljes gőzerővel működő cionista mozgalom, valamint a történelmi jelentőségű Balfour nyilatkozat mind mind a zsidók jeruzsálemi letelepedését szorgalmazta. A zsidók a városfalaktól nyugatra fogtak nagyszabású építkezésbe, az arabok ugyanezt tették a város keleti részén.

Kórházak és iskolák épültek, a Héber Egyetem 1925-ben nyitotta meg kapuit a Scopus-hegyen.

A fejlesztéssel párhuzamosan nőtt a feszültség az arabok és a zsidók között. Jeruzsálem, – ahol eddig a két nép békességben megfért egymás mellett – vált a feszültség gyújtópontjává és sok esetben véres összecsapások és merényletek helyszínévé. A város muftija (vallási vezetője) a britek által kinevezett Hadzs Amin al Husszeini népét a zsidók elleni gyűlöletre uszította. A szembenálló szélsőségesek zsidó, arab és brit épületeket bombáztak le.

Függetlenség:

A britek képtelenek lévén megbírkózni a helyzettel, az ENSZ hatáskörébe utalták át a problémát. 1947 november 19-én az ENSZ Közgyűlése jóváhagyta a Palesztína felosztását szorgalmazó határozatot, amely alapján Jeruzsálem sem arab sem zsidó kézbe nem került, hanem nemzetközi zónává vált. Az arabok elutasították a döntést, és azonnal támadást indítottak a zsidó telepek, köztük a jeruzsálemiek ellen. Az Óvárost és az Újváros elvágták egymástól. A falon kívüli területek egymással háborút folytató arab és zsidó táborokká alakultak át. A zsidó Jeruzsálemet ostromgyűrű alá vették az arabok, és megtámadták az utánpótlást szállító konvojokat. Így vette kezdetét Izrael Függetlenségi háborúja.

A kettéosztott város:

Jeruzsálem a csatából megosztott városként bukkant fel 1949-ben. A durván északtól dél felé húzódó választóvonal alapján az Óváros és a keleti részek az arabok fennhatósága alatt álltak, míg a zsidók tartották ellenőrzésük alatt az Újvárost. A határ mentén falakat emeltek az orvlövésztámadások kivédésére. Ezek állítanak tragikus emléket a két nép közti fizikai és szellemi szakadéknak. Tizenkilenc évig nem láthatták a zsidók a Siratófalat, a régi zsinagógákat, a temetőt az Olajfák hegyén és más szent helyeket. Létezett ugyan egy zsidó település a Scopus-hegyen, de el volt vágva a zsidó Jeruzsálemtől. Az egyetem és a Hadassza kórház épületeit nem használta és nem tartotta karban senki. Az ENSZ egyezmény értelmében a zsidó rendőrök csak nagy ritkán léphettek be a területre, de akkor is gyakran arab fegyveresek támadásainak voltak kitéve.

A zsidók lakta városrész gyorsan talpraállt, az elvesztett épületek helyett újakat emeltek: Megnyílt egy új egyetem, a Hadassza kórház új részleget nyitott, egy kibővített múzeum is elkészült, valamint új utak épültek az arabok által uralt Tel Avivot Jeruzsálemmel összekötő latrumi országút helyett.

Az egyesült város:

Az 1967-ben vívott hatnapos háborúnak köszönhetően Jeruzsálem egyesült, ez alkalommal izraeli kézben. A zsidók és az arabok szabad bejárást kaptak az ókori és a modern szent helyekre. Kelet-Jeruzsálmbe lépve az izraeli katonák azt találták, hogy az arabok sok régi zsinagógát leromboltak, megszentségtelenítették az Olajfák Hegyén található temetőt, sírköveit építkezéshez használták fel. A zsidók rendbehozták ezeket a területeket, a zsinagógákat újraépítették, a Scopus-hegy épületeit felújításuk után újból megnyitották. Továbbá az életkörülmények nagy mértékben való javításával mind magukon, mind az arabokon segítettek. Izrael ezen felül a kopár keleti részeket új, modern telepekkel építette be.

Az 1993-as helyi választásokat elvesztette a Munkpárt a Likuddal szemben, és ezzel véget ért a párt évtizedekig tartó uralma a város felett. Egy rendkívűl ellentmondásos és politikailag meggondolatlan lépéssel Jichák Rabin akkori miniszterelnök rávette Teddy Kolleket, Jeruzsálem főpolgármesterét, hogy újból induljon el a választáson. Tette azt annak ellenére, hogy a 83 éves Kollek, aki 1965 óta töltötte be ezt a posztot, már korábban belátta, hogy túl öreg hetedjére is megmérkőzni.

Kollek a nála harminc évvel fiatalabb Kneszet-taggal Ehud Olmertel, korábbi egészségügyi miniszterrel szemben maradt alul. Miután a PFSZ és Izrael elvi nyilatkozatot írt alá abban az évben, a Munkapárt megpróbálta a nemzeti és a helyi politikát elegyíteni azt állítva, hogy a jeruzsálemi választás eredménye egyben felfogható a békefolyamatról való népszavazásnak is. Ez a taktika károsnak bizonyult abban a városban, amelynek jellegzetes vallási és etnikai csoportjai mindig szélsőséges nacionalista parlamenti többséget szereztek. Kollek két okból vesztette el a választásokat: egyrészt korábbi szavazói nem kívánták voksukat egy ilyen idős emberre leadni, másrészt a 89 ezer szavazásra jogosult arab jóformán bojkottálta a szavazást, így tiltakozva a kelet-jeruzsálemi izraeli uralom ellen. A charediek Olmertre szavaztak azok után, hogy az Egyesült Tóra Zsidóság párt jelöltje, Meir Porus rabbi a választások előtti este visszalépet. Kollek november 29-én mondott le a városi tanácsban elfoglalt tisztségéről.

Népesség:

Az egyesített Jeruzsálem lakossága1995-re meghaladta a 646 ezret. Ebből 473 ezer fő zsidó, és 172 ezer a nem zsidók száma, a keresztényeket beleszámítva. A városlakók heterogén csoportot alkotnak, amelyben éppúgy megtalálhatók az urbánus, iskolázott arabok, és a nomád életmódot folytató beduinok, mint a chaszidok és a keleti zsidók. Annak dacára, hogy a különböző csoportok valamennyire egybeolvadtak, Jeruzsálemben még mindig vannak etniakilag egységes negyedek. 1967 után Kelet-Jeruzsálemben élő arabokat izraeli lakosoknak, de jordán állampolgároknak tekintették. (Kérhették az izraeli állampolgárságot, de erre nemigen volt példa.) Ez a státusz lehetővé tette, hogy szavazzanak, illetve, hogy beválasszák őket a jeruzsálemi városházába, de nem a Knesszetbe. Jordán állampolgárként jogukban állt átlépni a választóvonalat, belépni Jordániába, és Izraelen belül szabadon utazni.

A jeruzsámi táj:

A jeruzsálemi vidék egyedülálló jellegét az ókori építmények és az ultramodern épületek váltakozása adja. Jeruzsálem különleges karakterének megőrzése érdekében a Brit Mandátumi Hatóság úgy határozott, hogy a házak kizárólag helyi kőből épülhetnek. Azóta is ragaszkodnak ehhez a rendelethez, amely az épületek és a sziklás, dombos táj közti harmóniát szolgálja. A város kontúrját nagymértékben. a dombok határozzák meg. Jeruzsálemben az elkülönült közösségek saját dombjukra vagy dombjaikra építkeztek, amelyeket völgyek vagy sziklás lejtők választanak el egymástól.

Jeruzsálem szent helyei az egész világból vonzzák a zsidókat, a keresztényeket és a muzulmákat egyaránt. Ókori mecsetek, templomok és zsinagógák tarkítják a tájat. Az El Aksza és a Sziklamecset, a Szent Sír Temploma és a Via Dolorosa, a Siratófal és a Templom-hegy, Dávid sírja, Salamon medencéi, a Cion-hegy mind mind misztikus és szellemi élményben részesítik a minden évben Jeruzsálmembe sereglők százezreit.

A Szulejmán által a XVI. században emelt Óvárost körülvevő ódon fal az egyesített Jeruzsálem szimbólumává vált. A falakon hét kapu engedi át a forgalmat: a Heródes-, a Damaszkuszi- és az Újkapu északon, a Jaffa-kapu nyugaton, a Cion- és a Szemétkapu délen, illetve a Szent István (Oroszlános) kapu keleten. A nyolcadikat, az Aranykaput vagy másnéven Irgalom-kaput a muzulmán hatóságok zárták le, mert a legenda szerint a zsidó Messiás ezen keresztül fog belépni a városba.

Régészeti emlékek:

Jeruzsálem gazdag történelme és vallási jelentősége régészek tömegeit vonzza, akik tiszta képet kívánnak kapni a korai lakosság életéről és korszakairól. A XIX. századtól kezdve számos ásatást végeztek a városfal közelében, a Temlpom-hegyen, Dávid városában és más helyeken. A mondás szerint nem lehet ott anélkül felfordítani akárcsak egy követ sem, hogy ne bukkanna elő valamilyen ókori régészeti kincs.

A területen eddig végzett legszélesebb körű ásatásokat Benjamin Mazar professzor kivitelezte a Siratófal mellett. A munkálatokat 1838-ban kezdte az amerikai Edward Robinson, majd folytatta Kathleen Kenyon angol régész 1961 és 1967 között. A zsidó negyedben 1969 óta folynak régészeti kutatások Nachman Avigad kezdeményezésére és vezetével. Többek között az ő nevéhez fűződik a Kaputorony, a Cardo – egy ókori piac – illetve a Nea Templom kiásása.

A vízellátás:

Régészeket és történészeket egyaránt izgatja Jeruzsálem évszázados vízellátása. A város körzetében csak egy természetes vízforrás található, a Gihon forrás, az Óváros keleti lejtőjén. A kánaániták vízvezetéket építettek a forrástól a városig, amelyen keresztül hajtotta végre Dávid történelmi behatolását. Az i.e.VIII. században Chizkijáhu, Júdea királya új vezetéket építtetett az akkori városhatárokon belül, amely a Gihon forrástól vezette a vizet a Siloámi tavakhoz. A vezeték belsejében elolvashatók a 2500 éves, a munkások által elhelyezett feliratok, amelyek tudósítanak arról, hogy miként találkoztak össze középen a két oldalról megkezdett ásás során. Ez akkor minden bizonnyal hatalmas mérnöki teljesítménynek számított. További medencéket, ciszternákat és víztárolókat alakítottak ki a vízellátás javítása érdekében, azonban ezek sem bizonyultak elégségesnek a növekvő lakosság számára. Ezért aztán Poncius Pilátus római helytartó újabb akvaduktot fektetett le az i.sz. I. században, hogy vizet tudjon hozni a Hebron melletti forrásokból.

A vízhiány mindezek ellenére időről időre megkeserítette Jeruzsálem lakóinak életét. A XIX. században a Gihon forrás vize olyan mértékben szennyeződött, hogy a jeruzsálemiek kénytelenek voltak vonaton vagy szamárháton hozott vizet venni.

A múlt század harmincas éveiben vezetékek sokasága szállította a vizet az ország forrásaiból, és ezzel egycsapásra megoldódott a vízkérdés. A Függetlenségi háború alatt az arabok ezeket lezárták, de hamarosan visszaállították őket.

Jeruzsálem jelentősége a zsidóságban:

A zsidó vallásban a város különleges helyet foglal el. Természetesen a Biblia sűrűn tesz róla említést történelmi vagy költői szövegkörnyezetben. Gyakran a város nevével egész Izraelre vagy magára a zsidóságra utalnak, néha pedig szinte misztikus tulajdonságokkal ruházzák fel. Szent volta miatt Jeruzsálemet a bölcsek másképp kezelték, mint a többi várost. Itt az ingatlanokon nincs állandó tulajdonjog, a város rituális tisztaságátőrizni kell és temetkezési hely nem hozható létre a városfalon belül.

Amíg állt a Szentély, a zsidóknak minden évben három alkalommal kellett a várost felkeresniük: peszáchkor, szukotkor és sávuotkor. Sokan ma is elzarándokolnak oda, hogy a Szentély lerombolását meggyászolják. Jeruzsálem a zsidó legendák, a folklór és a dalok népszerű témája.

Jeruzsálem jelentősége a más vallásokban

Kereszténység:

A keresztének számára Jeruzsálem jelenti a kozmosz fizikai és szellemi központját. Itt volt az Édenkert és itt kezdődött el a történelem, és úgy hiszik, hogy itt is fog a világ véget érni.

Vannak akik úgy gondolják, hogy az Új Jeruzsálemnek kizárólag a keresztények városának kell lennie. Szerintük a Szentély lerombolásával a zsidók városra tartott igénye megszűnt, így a keresztények tekintik a város jogos örökösei, hiszen Jézus itt prédikált, halt meg, és támadt fel.

Ugyanakkor számos keresztény teológus helyesli a zsidók letelepedését a városban, és értékelik Izrael állam sikereit a Szent város megújításában.

Iszlám:

A mohamedánok három szent városa fontossági sorrendben Mekka, Medina és Jeruzsálem. A jeruzsálemi Omár mecsetben található szikla hitük szerint a világegyetem középpontja. Hiszik, hogy erről a szikláról, amely magán viseli Mohammed lova patkójának nyomát, emelkedett a próféta az égbe.

Terektől megfosztva

Idén lesz a varsói gettólázadás 80. évfordulója. Különös jelentőséggel bír ez, hiszen az akkori felkelést Someresek vezették. Mi implikálta a lázadást? Mi a jelentősége egy ilyen felkelésnek? Az elmúlt hetekben sok szó esett különböző terekről – milyen lenne, ha ezeket elvennék tőlünk? Ha megszokjuk, hogy valami van, sokkal fájóbb lesz a hiánya, amikor már nincs. Fontos, hogy megemlékezzünk a holokausztról? Ha igen, miért, ha nem, miért nem? 

  • Jövőre 81 lesz
  • Magyar gettók-deportálások 80 évforduló
  • Üvegház – vadász utca – menlevelek

Korcsoportokra lebontva:

Parparim (6-10)

 

Kivsza (11-13)

 

Leviatan (14-17):

Források:

Parparim: 

 

Kivsza:

 

Levi:

 

Virtuális tér

Napjainkban a legnagyobb tér, amin keresztül kapcsolódni tudunk egymáshoz,a  virtuális tér. Folyamatos bővülés, növekedés és fejlődés jellemzi, mely amellett, hogy megkönnyíti a kapcsolattartást, óriási távolságokat is képes teremteni az emberek között. Mi lehet a különbség virtuális és fizikai tér között? Milyen jelentősége van a modern kultúrában? Mit jelent ez a zsidóságunk és az ahhoz való kapcsolatunk szempontjából? Könnyebbé vagy nehezebbé tette az emberek egymáshoz való kapcsolódását?

  • Covid előhozta az online imádkozást
  • Lehetünk-e csak online térben
  • Beleszámít-e a minyenbe

Korcsoportokra lebontva:

Parparim (6-10):

 

Kivsza (11-13)

 

Leviatan (14-17):

Források:

Parparim: 

 

Kivsza:

Levi:

 

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ – MSHE

Magyarországi Somer Hacair Egyesület KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ Tisztelt Tagtársak! Ezúton értesítem az Egyesület Tisztelt...

22/23 Oktatási terv

Éves téma: Tikun Olam, Tikun Adam Téma általános kifejtése: Sok részével már külön is foglalkoztunk, most azonban egy...

Következő programjaink