E szavak a purim és pészáh közötti időszakról szólnak; az egyik alkalom arra szólít fel minket, hogy ünnepeljünk, a másik pedig arra, hogy megemlékezzünk szabadságunkról. Ellenben ebben az évben sokunk lehetetlennek érzi azt, hogy a felszabadulásunkat és örömünket ünnepeljük. Ezek az érzések elhalványulnak a háború és a halál árnyékában, mikor teljes kibucok és városok állnak elhagyatottan és ezreket szorítottak ki saját otthonukból. Hogyan beszéljünk a szabadságról, miközben 134 ember továbbra is fogságban tartózkodik, kínoknak, éhezésnek és szexuális zaklatásnak alátéve? Miközben több mint egymillió gázai szenved embertelen és gyilkos diktatórikus uralom által rájuk kényszerített háborútól?
Ebben az időszakban a boldogságunkat nem tudjuk úgy megélni, mint máskor. A “szabadság” szó ezúttal nem inspiráció, hanem egy fájdalmas emlékeztető annak hiányára. Ennek ellenére az élet megy tovább, néhány napon belül a zsidók a világ minden táján összegyűlnek az ünnepi asztal körül és ismét felolvassák az egyiptomi felszabadulás történetét a hágádából. Olvasnak elképesztő csodákról és arról, hogy miként váltak rabszolgákból egy olyan néppé, akik felelősséget vállalnak saját sorsuk formálásáért.
A hágádá bővelkedik drámai pillanatokban, de talán az egyik legkiemelkedőbb az, amikor Mózes lábai előtt kettéválik a tenger és az izraeliták épségben átkelnek, ám az őket üldöző egyiptomi katonákat elnyeli a víz. Ez a tett betetőzi a zsidók szabadságukért folytatott harcának hosszú éveit – a harcot, amelyhez az út 10 csapáson át vezetett, éhínséggel, járványokkal, és gyermekek halálával kikövezve. Egy átható, erőteljes csoda volt. Éppen ezért közvetlenül utána, ahogyan a Kivonulás könyvéből ismerjük, Mózes az Örökkévaló hatalmát és végtelen kegyelmét dicsőítő dalban fakad ki.
De ismerünk egy másik midrást is a babilóniai Talmudból, ami azt meséli el, hogy a tenger szétnyílásával egyidőben az angyalok Isten elé járultak, áldott legyen Ő, és énekkel kívánták megünnepelni a nép győzelmét. Ezt Ő visszautasította, mondván: “Kezem alkotása a tengerbe fullad, és te énekelni szeretnél?”. Vagyis az Örökkévaló meggyászolta az egyiptomi áldozatokat, és tetteik ellenére is saját teremtményeinek látta őket, sajnálta őket és elszomorította Őt haláluk. Isten még az igazságos küzdelem közepette is könyörületet mutat minden ember iránt.
Az október 7-ei leírhatatlan mészárlás arra kényszerítette Izraelt, hogy megvédje önmagát és legyengítse a Hamast, ami eddig ismeretlen terrorhoz vezetett. Az elmúlt hónapokban Izrael bátran és határozottan cselekedett Gázában, ezzel komoly károkat okozva a szervezet katonai infrastruktúrájában, a fegyvergyártó üzemekben és a rakétakilövő rendszerekben, illetve a terroristák számában is. Emellett pokollá változtatta százezrek életét, akiknek el kellett menekülniük otthonaikból, civil épületeket pusztítottak el és a lakosok, akik közül legtöbben ártatlanok, szörnyű nehézségeket, éhínséget, szegénységet élnek meg. Több mint 30.000 ember halt meg a bombázásokban, köztük civilek és gyermekek. Ezek a háború szörnyű következményei, egy tragédia, amivel kapcsolatban kötelességünk felszólalni.
Mint zsidók, évről évre visszatérünk ugyanazokhoz a szövegekhez és tanulságokat merítünk belőlük a jelen valóságunkra vonatkoztatva. Ez a talmudi midrás arra emlékeztet bennünket, hogy elérkezett az a pont háborúban, amikor világosan láthatjuk – és szükséges látnunk – azokat az áldozatokat, akiket elnyelt a tenger. Talán ez egy jel arra, hogy a háború kezdeti fázisai után, amelyeket nehéz összecsapások és katonai erő jelentős használata jellemzett, elérkezik az az idő, amikor más tényezőket is számításba kell vennünk. Szükségünk van egy tartós tűzszünetre, aminek három fő célja: átfogó megállapodás az összes túsz szabadon bocsátásáról, ugyanakkor humanitárius segélyek eljuttatása a gázai övezet lakóinak és a lakosok otthonaikba való visszatelepítése Gáza északi részén is. Nem utolsó sorban pedig megállapodni egy választási dátumról a következő évre.
Amennyiben ez megvalósul, a következő évben talán már valóban őszintén ünnepelhetjük szabadságunkat.
Házák VeÁmác!
A Hasomer Hacair Világmozgalom vezetősége
(Hanhaga Eliyona, Hashomer Hatzair World Movement)
