Fészek kampány közösségi finanszírozás

Fenntartható zsidó ifjúsági közösséget teremtünk

A biztonságos Fészek egy kisközösségek által üzemeltetett zsidó tér és klub. A nem-tradicionális zsidó csoportok otthona és fókuszába helyezi az ifjúságot és a fiatal felnőtteket. A Hasomer Hacair zsidó ifjúsági mozgalom önkénteseinek kezdeményezése. 

Hatalmas projekt ez, amelynek megvalósítása hatalmas erő- és energiabefektetést igényel. 5000000 Forintra van szükségünk, amelyet közösségi adománygyűjtés útján szeretnénk összegyűjteni. Ehhez a Somer önkéntesei most a Te segítségedet kérik! Kérjük járulj hozzá Te is álomotthonunk létrejöttéhez!

Mit jelent a Biztonságos Fészek?

A Fészek a gondolkodás, nevetés, tanulás, ismerkedés, és a zsidósághoz való kapcsolódás színtere. Egy színes közösség élettere. A Biztonságos fészek elsősorban 6-30 év közötti zsidó fiatalok számára jött létre. Egy játszószoba hangulatával és barátságosságával rendelkezik. Ez egy olyan tér, ahol a zsidó fiatalok és fiatal felnőttek önmaguk lehetnek, és korlátok nélkül építhetik zsidó identitásukat.

Szeretnénk létrehozni azt a helyet, ahol a magyar zsidó ifjúság kivirágozhat, a Someres pedagógia ki tud teljesedni. Célunk, hogy a megnyitás után a fészek az ifjúsági közösségi élet fókuszpontjává váljon.

A Fészek a nem vallásos fiatalok igényeire válaszol, biztonságos keretet biztosít az oktatásnak és a szórakozásnak. A pubertáskori változások alatt az aktív közösségi részvétel képes csökkenteni gyökereink, a zsidóság elhanyagolását. Emellett a Fészek egy könnyű belépési pontot biztosít a zsidóságtól már eltávolodott emberek számára, lehetőséget adva nekik az újrakapcsolódásra.

Eddig 328000 Forint gyűlt össze a 5000000 Forintból.

0%

Már 30 támogató segített, legyél te a következő!

A kitűzött 5000000 forintos cél 6.6 %-a gyűlt össze.

Közösségi finanszírozással és a nagykövet kampányban összesen eddig 328000 Forint gyűlt össze.

Eddigi támogatások

30. Karin10000 Ft-
29. Patrik2000 FtHajrá sumérok! חזק ואמיץ
28. ************5000 FtGondoljatok a saját gyermekeitekre és unokáitokra, és lehetőségeitekhez képest támogassátok a fiatalokat. Nekünk sem gyermekünk sem unokánk nincs!
27. ************5000 FtGondoljatok a saját gyermekeitekre és unokáitokra, és lehetőségeitekhez képest támogassátok a fiatalokat. Nekünk sem gyermekünk sem unokánk nincs!
26. A. Márton10000 Ft-
25. Hanna10000 FtHajrá!!!
24. Yossi10000 Ft<3
23. Ágnes50000 Ft-
22. ***5000 Ft-
21. Zsuzsi10000 FtHajrá "FÉSZEK"!
20. Violetta10000 FtMazel Tov
19. *****10000 FtSok sikert
18. Sara10000 FtHajrá Fészek!
17. A10000 Ft-
16. Dorottya10000 Ft<3
15. marcell5000 FtHajrá!!!
14. Eszter7000 FtPaam Somer tamid Somer
13. Ildi10000 FtNagyon szurkolok a Biztonságos Fészeknek, alig várjuk a nyitónapot 🙂
12. from israel4000 FtShalom! this is Lihi, Hila, Bat-hen and Shiran from "Ken Kiryat-Sharet" in israel. we wanted to wish you good luck with the new ken! miss you guys and can't wait to meet you in the Shomria!
11. Lajos10000 Ft-
10. ****5000 Ft-
9. *********50000 FtImàdom a Somert!
8. Dávid6000 FtSok sikert kívánok! Legyen szép az új klubhelyiség, amilyennek megálmodtátok, mert ez egy új kezdet. A szeretet nem más, mint adakozó jókedv!
7. Jocó10000 Ft-
6. ******10000 FtGratulalok az eddigi munkatokhoz es tovabbi sok sikert kivanok!
5. Péter András25000 FtRemélem összejön 🙏
4. Dávid5000 FtTa'amid and beyond
3. Tamás10000 FtCsak így tovább!
2. István2000 Ft-
1. Mária2000 FtHajrá Somérosok! Az unokám is jár!

Támogatás egy kattintással

Cserkészbecsület, hogy a bankkártyád adataid nem tároljuk! A fizetési kapu (Stripe) adatkezelési szabályzatát a ide kattintva olvashatod el.

A Somer adatkezelési tájékoztatóját itt olvashatod el.