A Somerben önkéntesek dolgoznak. Ők mind szükségesek ahhoz, hogy az átgondolt tartalmakkal megtöltött heti rendszerességű foglalkozásaink és táboraink zökkenőmentesen valósuljanak meg. Ismerd meg a csapatunkat!
A madrihok


Dixit
Sziasztok én Dixit vagyok! Ebben az évben csatlakoztam a Somerhez másodikos gimnazistaként. Jelenleg médiát tanulok illetve szabadidőmben gyakran fotózok. Mindemellett három éve hip-hopozok. Szabadidőmet a barátaimmal a természetben töltöm .

Viki
Sziasztok! Viki vagyok, veterán madrich. Az én világom a pénzügy-számvitel, de az ELTE jogi karába is belekóstoltam (és el is végeztem), így most a Fővárosi Főügyészségnél dolgozom. Szabadidőmben szeretek a barátaimmal lenni, koncertekre járni, táncikálni és sorozatozni. Szupererőm az önirónia. Aki egyszer someres, mindig someres!

Tomi
Sziasztok! Koklár Tomi vagyok, 23 éves. Az ELTE informatikai karán végeztem. Négy éve élek Budapesten és vagyok Someres. Előtte a Kiskunhalasi Zsidó Táborban találkozhattatok velem. Szeretek filmeket, sorozatokat nézni és számítógépen játszani. Különleges képességem, hogy képes vagyok bármit elfelejteni.

Hanna
Sziasztok! Hanna vagyok 18 éves, jelenleg az utolsó évemet végzem gimiben, ahol orosz szakon tanulok. Ez az első évem Somerben és nagyon izgatottan várom, hogy együtt dolgozzak veletek!Szabadidőmben szeretek festeni, campingezni, fesztiválokra járni és barátaimmal lenni.

Sára
Sára névre hallgatok, nagykorú. Egy éve, hogy csatlakoztam egy olyan hálóba ahol teljes elfogadás, móka és kacagás van. Amellett, hogy nagyon szeretek az ifjú tagozattal együtt dolgozni, én magam is újabb tudásra bukkanok. Kedvenc elfoglaltságom a természet szívében elmélyülni – erdőket felfedezni, minnél magasabbra felmászni. Zenét hallgatni, társasjátékozni. Idén a leviatan-kahol korcsoport egyik madrihaja leszek. izgatottan várom az újabb felderítendő utat. Házák VeÁmác

Patrik
Sziasztok! Patrik vagyok, 19 éves. Jelenleg az utolsó évemet taposom a Maimonidész Gimnáziumban. Szabadidőmben általában sportolok vagy barátokkal vagyok. Kiskorom óta aktív résztvevője vagyok a zsidó életnek. Ezidő alatt számos felejthetetlen élménnyel gazdagodtam meg, így arra a döntésre jutottam, hogy én is szeretnék aktív tagja lenni egy szervezetnek, amiben kiteljesedhetek. Azért a Somerre esett a választásom, mert egy nyitott és befogadó közösséget ismerhettem meg, ahol a gyerekek jól tudják magukat érezni, értékes pillanatokat szerezhetnek és hosszútávú barátságokat tudnak kialakítani.
Idén a Parparim korcsoport csoportvívő madrihja leszek.
Nagyon várom, hogy elkezdhessem ezt az évet és remélem sokatokkal tudok majd találkozni!

Flóra
Hellobello!:) Flóra vagyok, 20 éves, az ELTE-n tanulok gyógypedagógiát, autizmus spektrum pedagógiája és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányon. A MERKAZ-ban dolgozom mint programkoordinátor és fotós. Szabadidőmben koncerteket fotózok, valamint színházba járok. Remélem idén minél többet fogunk találkozni, puszkó<3

Peti
Sziasztok! Peti vagyok, someres. Hosszú évek óta aktívan veszek részt a szervezet mindennapjaiban, hajdanán chanichként, most már pedig jóideje madrichként funkcionálok. Elkötelezetten, mindenre készen, nagyszájúan vetődőm bele a someres programok sűrűjébe. Néhanap villamosmérnökként, mindeközben hangosan rohanó mentő vagy tűzoltóautóból integetve is láthattok.

Anna
Sziasztok! Anna vagyok, 20 éves és 2 éve tevékenykedem aktívan a Somerben. Ez az első olyan közösség, ahol igazán megismerkedhettem a saját zsidó identitásommal, így személyes élményemből adódóan meggyőződésem, hogy minden zsidó gyökerekkel rendelkező embernek szüksége van egy ilyen közösségre. Szabadidőmben szeretek olvasni és az ízek élvezetének élni, legyen szó főzésről vagy mások főztjének lelkes elfogyasztásáról.

Noa
Sziasztok Noa vagyok 15 éves (büszkén viselem az egyik legfiatalabb madrich címet), tavaly a Sáhár program keretein belül tartottam foglalkozásokat elsősöknek, és ez lesz az első évem Someres madrichként. A Parparim egyik madrichja leszek. Szabadidőmben szeretek a barátaimmal lógni, táncolni, énekelni, és mindent ami messze áll a matektól. Nagyon várom, hogy minél több embert megismerjek, és elkezdődjön ez az év!

Nátán
Sziasztok Nátán vagyok 21 éves! Ez a második évem a somerben és nagyon várom, hogy ebben az évben is jobbnál jobb programokat tudjunk tartani. Szabadidős tevékenységeim között megtalálható a gaming, barátok, krav maga, zene és a modellezés is.

Anna
Sziasztok! Anna vagyok a somer forrásteremtője. A somer mellet még az egyetemi tanulmányaimat végzem kommunikáció szakon és a Bálint Házban dolgozom. Szabadidőmben szeretek főzni, a barátaimmal és a családommal lenni és indokolatlanul sok rossz viccet mondani :DD Titkos képességem, hogy túl sok magyar rap számot tudok kívülről, amit nagyon gyakran be is mutatok – a barátaim legnagyobb örömére.
Nagyon várom, hogy minél többet találkozzunk idén!
Fiatal felnőtt tagozat

Hanna
Sziasztok! 15 éves korom óta vagyok Someres, épp 15 éve… Jelenleg bogerként, vagyis alumniként tevékenykedem, leginkább a FiFe tagozatban. Szeretem a rövidítéseket és a fagyit, utóbbit minden mennyiségben, évszaktól függetlenül. Ha már függetlenség, a civil szférában, egy alapítványánál dolgozom, ahol – úgy, mint a Somerben – gyerekeknek biztosítunk életreszóló élményeket. Egyébként geoinformatikusként és óvodapedagogusként is kereshetném a kenyerem, de az túl egyszerű lenne. Szeretem a kihívásokat! 🙂

Anit
Sziasztok, Anit vagyok. 34 éves, filmes szakember. Kicsit eltávolodtam az utóbbi években a zsidó közsségtől, ezért is örültem meg mikor Marci megkeresett a Fife ötletével. Most páran közösen dolgozunk rajta. Alig várom, hogy elinduljon, ezáltal újra a mindennapi életem részévé váljon ez a miliő.

Tomi
Strell Tomi vagyok, évekig a Mózes Ház egyik ikonikus bentlakója (anyukám szerint), azóta mindkét végén égetem a hanuka gyertyát. Több szervezetben is részt vettem más-más szerepkörben. Mérnökként gázturbinákkal keresem a kenyerem. Szabadidőmben baratnőmmel kutyát sétáltatok, filmeket nézek, és rendszeresen járok kvíz versenyekre. Madrih perszónám Mámele, a zsémbes zsidó öregasszony, aki sokakat küldött már kényszerpihenőre kíméletlen, de annál szórakoztatóbb törődésével. Imádok kávét főzni és bakelit lemezeket vásárolni. Szuperképességem, hogy bárhol bármikor halálra tudok untani másokat történelmi „érdekességekkel”,
Hánhágá és tisztségviselők

Luc
Ros Ken
Sziasztok Luc vagyok, 19 éves. Idén kezdtem meg a munkámat mint ros ken (önkéntes koordinátor). Francia kéttannyelvű gimnáziumba járok, nagyon szeretek utazni és nyelvekettanulni. Ha van egy kis szabadidőm 100 féle hobbit kell belesűrítenem, nagyon szeretek olvasni, rajzolni, filmeket nézni.

Misu
Mázkir
Miksa vagyok, de te szólíthatsz Misunak. Egész életemet a zsidó közösségben töltöttem. Óvodától az érettségiig a Lauderben Javne intézményben tengettem az időmet (leszámítva 2 röpke évet). Tizenkét éves korom óta vagyok someres és amint lehetett elkezdtem a madrihképzést. Azóta voltam, Ros ken és Ros Hinun és most Mázkirként erősítem a mozgalmat. Szeretném, ha nem kéne soha megválnom a Somertől, és az életem hátralévő részében is akkora szerepet töltene be, mint eddig. Amikor éppen nem fújom nagyobbra a zsidó buborékot, akkor gitározom, vagy kirándulok és sorra látogatom Remeteszőlős csodálatos barlangjait.

Zsozsó
Ros Keset
Sziasztok, Zsozsó vagyok. Azt hiszem nagyon jó titkosügynököt alakítanék, mert nem tudom hányszor néztek már chanihnak madrih létemre. Szívesen részt veszek akármilyen kreatív tevékenységben, és ez az előbb említetteken nem sokat segít… A zene, és a filmek világa meglehetősen közel áll hozzám, és a fejhallgatóm nélkül nem tudok funkcionálni.

Janó
Ros Hinuh
Sziasztok! Csernai Janó vagyok, 2002-ben döntöttem úgy, hogy megszületek, negyedik tesóként. Öt éves korom óta életem része a zene, azóta dúdolgatok meg csapkodom a dolgokat magam körül, így lettem később több zenekar dobosa. A zsidóság szintén régóta része az életemnek, több éve járok táborozni és táboroztatni, őrizni és teremteni a hagyományokat. Nekem a Somer nemcsak egy közösségi tér, hanem olyan barátságok megszületésének színhelye is, amikért nagyon hálás vagyok. Hobbim a társasjátékozás, szeretek jó társaságban lenni, miközben újabbnál újabb játékokat próbálunk ki. Az egyetemen judaisztikát tanulok, a Somerben pedig egyfolytában csinálok valamit, szóval biztosan találkozunk hamarosan. Én már nagyon várom!

Enikő
Memuna
Sziasztok, Enikő vagyok valójában egy elf. Idén lesz harmadik éve, hogy csatlakoztam a szervezethez és nagyon várom ennek az évnek is a kihívásait, tanitásait. Két év parparim madrihság után, ebben az évadban a Kivsza csoport egyik madrihja leszek, amit már elképesztően várok. Csoportvivés mellett én felelek a szervezet kommunikációjáért és a biztonságos terért.
Célom, hogy minél többet lehessek a természetben, ezért a túrákon biztosan láthatjuk egymást.
Nagyon várom, hogy minél többen találkozzunk!
Házák VeÁmác
Sinsin

Yael (IL)
My name is Yael, and I’m the new shinshinit here in Budapest. I was in an instruction team in the scout for three years and I’m very excited to meet all of you
Yael-nek hívnak, én vagyok az új sinsin itt Budapesten. Három évig voltam a helyi cserkészmozgalmunk oktatásért felelős csoportjában. Már nagyon várom, hogy találkozzak mindannyiótokkal.
Segítőink
A Somert gyerekek szervezik gyerekeknek, így rengeteg szükséges teendőnkhöz még nem értünk. Szakmai kérdésekben felnőtt, jártas önkéntes segítőink ellenőrzik munkánkat.
Van olyan tudásod, amivel hozzátehetsz a mozgalomhoz? A legértékesebb amit adhatsz, az időd és szaktudásod. Gyere és legyünk együtt megvalósítói a someres világképnek!

Szőllősi Dávid
Viselkedéselemző

Dr. Arányi Zita
Önkéntes jogász

Bálint Bianka
Sziasztok! Én Bianka vagyok. Jelenleg egyetemi tanulmányaimmal, illetve egy webdesigner képzéssel töltöm az időmet. Immár második éve tevékenykedek a szervezetben, az egyetemi tanulmányaimnak megfelelően, rendezvényszervezőként. Számomra a Somer tökéletes lehetőség, hogy megéljem a zsidóságomat. Szabadidőmben festeni és sütni szoktam.

Bodrogi Dávid
Immár több, mint húsz éve volt, hogy betettem az akkor még aprócska lábamat a Dohány utcai kenbe. Ez az egész életemet határozta meg a gondolkodásomat, a közöség fogalmáról alkotott képemet, a hétköznapjaimat. Mások a hétvégét várták gyereként, gondolták végre nincs suli. Én a péntek estéket, a péntek esték adtak boldogságot, tanítottak a péntek esték sarkcsillagként adtak irányt, világították be a heteimet.

Fehérvári András
Oktatási tanácsadó

Dr. Fehér Judit
Önkéntes jogász

Dombi Gábor
Az Alapítvány a Magyar Zsidó Ifjúságért (ALMAZSI) elnöke.

Dodó
Sziasztok! Dorit vagyok, egy félig alumni, és félig mai napig aktív tag. A főiskola miatt most csak ritkábban vagyok látható, de ez hamarosan változik. Zsidó közösségszervező diplomám van, jelenleg pedig az AVKF-en tanulok tanítóként dráma és színházpedagógia szakon. A hóra fontos része az életemnek, legnagyobb óraszámban ezt tanítom a Scheiberben elemis ofősködés mellett. Szuperképességem, hogy unikornis vagyok bárhol bármikor. Remélem mihamarabb találkozunk 🙂
Világmozgalom
A nemzetközi Someres hálózatban együtt dolgozunk a Hasomer Hacair Világmozgalommal. Ők az összes Somer közötti együttműködést segítik.

Andris
Európai Mázkir
Hellobello, Andrisnak hívnak és szerintem az életem egyharmadát a Somerben töltöttem, részben mint hanih, részben mint madrih. Az utóbbi két évben külföldről erősítettem a csapatot, Angliában járok egyetemre. Szeretek kosarazni, gitározni és gördeszkázni, egyikben sem vagyok igazán tehetséges, de néha tudok úgy tenni mintha tudnám mit csinálok.

Jáhál (IL)
Főtitkár
Hashomer Hatzair World Movement, Izrael

Tami (IT)
Világ mázkir
Hashomer Hatzair World Movement, Izrael

Linda (CH)
Európai koordinátor
Hashomer Hatzair World Movement, Izrael

Ilán (IL)
Európai koordinátor
Hashomer Hatzair World Movement, Izrael

Mariana (BR)
Hágsámá koordinátor
Hashomer Hatzair World Movement, Izrael

Marci
Marci vagyok, a Someres evolúció tankönyvi példája. Tini koromtól kezdve egy évtized alatt megjártam a hanih, madrih, korcsoportvezető, majd Ros Ken szerepeket. Kis kihagyás után visszatértem, hogy Sáliáhként segítsem a Somer hétköznapjait. Kedvenc gyümölcsöm az eper és laktózérzékeny vagyok, amivel mindenki érdektelensége ellenére igyekszem tematizálni a közösséget. Amikor nem a zsidó ifjúság jövőjét építem, szoftvereket és hárdvereket készítek. Szuperképességem az egyfelé-sem-figyelés.