- 1. A Hasomer Hacair bemutatása
- 2. Zsidó ifjúsági forradalom
- 3. Madrihnak lenni itt és most
- 4. Toborzó
- 5. Nomád tábor
Sorrendben olvasd a lapokat!
A Hasomer Hacair egy több mint 100 éve létező nemzetközi zsidó ifjúsági mozgalom, mely zsidó cserkészszövetségként indult a XX. század elején. Legfontosabb célja az volt, hogy megtanítsa tagjainak, hogyan kell túlélni a természetben, hogyan tudnak a környezet adta erőforrásokból építkezni, hogy megtanulják azokat a képességeket, amire szükségük van, hogy később felépítsék Izrael államát. A mozgalom nagy sebességgel terjedt Európában és sorra alapultak az új klubhelyiségek. Magyarországon 1927-ben alakult meg.
A II. világháborút megelőzően országszerte több ezer tagja volt a szervezetnek. Sport eseményeket, kirándulásokat rendeztek de nem maradt el a gyermekek ideológiai nevelése sem. A II. világháború alatt a mozgalom illegalitásba kényszerült, de ez sem akadályozta meg őket abban, hogy folytassák a tevékenységüket. A legfontosabb feladatuk az embermentés volt. Hamis iratokat készítettek és osztottak szét a zsidó lakosság körében. Gyerekházakat hoztak létre a megárvult gyerekek védelmére és folyamatos oktatást biztosítottak nekik a legvészterhesebb időkben. Segítették a külföldi menekülteket és illegálisan szöktettek át csoportokat a határon, hogy eljussanak Erec Izraelbe. Tevékenységük erőszakmentes volt, a fizikai erőszak helyett csellel és fortéllyal harcoltak az emberéletért. A háborút követően az Alia – az Izraelbe kivándorlás vált a fő tevékenységgé. Kiképző farmokat hoztak létre vidéken, ahol megtanulták a földművelés, állattartás, építkezés fortélyait ezzel készültek az Aliát követő életre! Az ötvenes években lezajlott koncepciós perek a Somereseket is érintették. A kommunista rendszer nem nézte jó szemmel a cionista szerveződéseket így a mozgalom megszűnésre kényszerült.
A rendszerváltást követően 1989-ben alakult meg ismét a mozgalom. Azóta megszakítás nélkül üzemel, így ma Magyarországon ez az egyik leghosszabb ideje zavartalanul működő zsidó civil szervezet. Jelenleg több mint 20 országban és 4 kontinensen működik, legfőbb célja, hogy a következő generációt a judaizmus mellett szolidaritásra és aktivitásra tanítsa, illetve közösségi élményt nyújtson, már nem csak a 18 év alatti korosztálynak, de fiatal felnőtteknek is. Oktatásunk aktív felelősségvállalásra ösztönöz. Nevelésünk fókuszában az elfogadás, világunk és önmagunk jobbá tétele és vitán alapuló párbeszéd áll. Azt valljuk, aki Someres komolyan veszi a békét és az emberi jogokat. A szervezet közössége igényeinek figyelembevételével igyekszik szélesíteni tagjai aktuálpolitikai, ideológiai és hétköznapi ismereteit. Legfontosabb tanító eszközünk a személyes példamutatás, módszereink gyermekközpontú, játékos oktatási eszközökre épülnek. Ifjúsági klubunk a tanév alatt tart nyitva és várja a 6-17 éves fiatalokat változatos programokkal. Minden héten találkozunk a Somerben, ahol peulákkal és szórakoztató programokkal készülünk. A peulák olyan foglalkozások, amelyeken non-formális oktatási eszközökkel, játékosan tanítunk a zsidóságról, a minket körülvevő világról és a mozgalom értékeiről. A foglalkozásokat képzett vezetőink – a Madrihok vezetik a korcsoport sajátosságainak és igényeinek megfelelően. A mély beszélgetések és tanulások mellett közös cserkész és szórakoztató kalandokban is résztesülehtnek az érdeklődők. Évente többször megrendezésre kerülő táboraink a közösségi életünk csúcspontjai. A táboraink célja, hogy közösségi élményt nyújtsunk és a gyakorlatban élhessük át a someres értékeket.
A koronavírus okozta válság jelentősen visszavetette eredményeinket. Rendezvényeinket, foglalkozásainkat kevesebben látogatták mivel elveszett a „someres életérzés” egy fontos eleme, a közösségiség. A járvány miatti kényszerpihenőt arra használtuk, hogy vezetőinkkel újra gondoljuk a szervezet hazai működését. A következő fejezetben kifejtjük, milyen módon képzeljük el a Someres és tágabb értelemben a zsidó ifjúsági életet.
Sorrendben olvasd a lapokat!
A covid járvány minden fizikai közösségre rányomta a bélyegét. A világjárvány következtében pihenőre kényszerült a mozgalom, amit előnyünkké kovácsoltunk. Szakmai segítséggel szervezetfejlesztésbe fogtunk. Arra az eredményre jutottunk, hogy szeretnénk megváltoztatni saját és nagyobb léptékben az egész zsidó ifjúsági élet működését. A változáshoz szükséges eszközöket elneveztük mozgalmi légkörnek. Engedd meg, hogy bemutassam neked, mit álmodtunk meg!
A mozgalmi légkör fizikai központja a klubhelyiségünk, a ken ‒ héber szó, jelentése fészek. Egy olyan ifjúság által birtokolt és irányított tér, aminek minden része az otthonosságot és biztonságot fejezi ki. Képzelj el egy egész emeletnyi gyerekszobát, ami alkalmanként 100 fő befogadására is képes. Ebben a térben zajlanak a programjaink. Kis és nagycsoportos, oktató és szórakoztató foglalkozások sokasága. Itt lehetőséged adódik formabontó, úgynevezett non-formális eszközökkel szakítani az iskolából ismert, egyirányú és monoton oktatással.
A programokat egy éves oktatási terv és forrásgyűjtemény alapján készítheted el. Az ezen keresztül szerzett ismereteid téged is gazdagítanak. Munkádat az oktatási vezető ellenőrzi. A közös munka megtanít az önellenőrzésre és a visszacsatolások felhasználására. A jól tervezett programnaptárunk egy évre előre kiszámíthatóvá teszi a részvételedet. Nincsenek spontán, utolsó pillanatban kiderülő feladatok és a vele járó áldozatok és kényelmetlenség. Oktatni nem csak a peulákon tudunk. Egy madrih minden lépése, és a someres tér is nevelő hatású. Ezt felismerve két madrihunk fókuszáltan azon dolgozik, hogy a Somer minden pillanatban egy nyitott, befogadó és biztonságos tér legyen, amiben minden hánih és madrih személyisége kibontakozhat és felszabadultan lehet önmaga. Ez a biztonság neked is jár! A ken falain kívül veszünk csak igazán lendülete. A Somer cserkészmozgalomként kezdte tevékenységét bő egy évszázada. Hosszú évek távolodása után újra visszanyúlunk gyökereinkhez. A természet közelsége és a cserkészet gyakorlása ismét nevelési eszközünk.
Ebben a nagyszabású küldetésben természetesen neked is van tered a gazdagodásra. A Somer önkéntesei időről időre továbbképzéseken és csapatépítő programokon vesznek részt. És ez az élmény nem kell, hogy véget érjen 18 évesen. Amíg ifjúsági vezetőként tevékenykedsz a gyerekek között, a te közösségi igényeidre is van válaszunk. A Somer fiatal felnőtt tagozata 18 év fölötti fiatal felnőtteknek kínál közösségi és kulturális élményt szekuláris zsidó légkörben. Neked is jár a feltöltődés! Ez az a mozgalmi légkör, amiben szeretnénk veled együtt dolgozni. Az előbbi szűk csokorban azokat a szempontokat domborítottuk ki, ami egy madrih szemszögéből a legizgalmasabb. De mégis, hogyan lehet ebben részt venni? A pontos megértéshez szeretnék először pár hibás és rögzült gyakorlatot felszínre hozni és átbeszélni a következő fejezetben.
Sorrendben olvasd a lapokat!
Szeretném neked bemutatni, hogy milyen előnyökkel jár madrihként csatlakozni a Somerhez. Nem kizárt, hogy ezt az útmutatót némi ellenérzéssel olvasod. Nem vagy vele egyedül. Azt a tapasztalatot szereztük veletek, hogy számos esetben jár együtt a jelentkezőkben a nyitottság a mozgalom iránt és a távolságtartás, amit barátoktól hallott madrih történetek, vagy korábbi madrihjaid példája ébresztett. Ezek teljesen jogos félelmek, amikkel egyet is értünk. Szerencsére erre kínálunk megoldást. Úgy gondoljuk, hogy a mozgalom mozgatórugói a madrihok, akik nélkül nincs közösség se. Ehhez méltóan kell megszervezni a madrihok munkáját is.
A leghatásosabb eszközünk a madrih szerepkör átalakítására a megugorható belépési küszöb kialakítása. Aki szeretne a mozgalomban nem csupán tag, de szervező is lenni, annak azonnal feladatot kínálunk. Ez szakít az ismerős gyakorlatokkal. Nem kell éveket várnod, mire aktívan hozzátehetsz a mozgalom működéséhez. Nem szegezünk nehezen teljesíthető előfeltételeket neked. Nem kell előre bizonyítani a rátermettségét. A Somerben fontosabbnak tartjuk a tettvágyat és a szervezet iránti elköteleződést mint a hozott tudást.
A madrihok képességükhöz és lehetőségeikhez mérten választanak feladatot egy-egy munkapcsoportban. Figyelembe vesszük az erre áldozható idődet is. Nem akadály, ha elfoglalt vagy. A változatos idő- és emberigényű feladatokkal, valamint az egész évre alaposan megtervezett programnaptárral könnyen összeegyeztethető a sport, a munka vagy az érettségi év. Nem kell félned attól, hogy eltérő lehetőségeid miatt kényelmetlenséggel szembesülsz. Sőt még csak nem is szükséges egész évre előre ismerned a rendelkezésreállásod. A vezetőkkel folytatott egyeztetések segítik megtervezni a gondtalan közös munkát.
A Somerben nem kizárólag csoportvezetőként lehet részt venni. Egy mozgalomban rengeteg feladat lapul és garantált, hogy akad közte neked tetsző is! Érdeklődési körödnek megfelelően is tudsz feladatot választani. Például nyelvtudásod, fogalmazási készséged, tánctudásod, hangszer vagy képzőművészeti ismereted, műszaki gyakorlatod remek alapot képezhet. A fókuszált feladatot végző önkénteseket szakmadrihnak hívjuk.
Nagy hangsúlyt fektetünk az egyéni kompetenciák fejlesztésére. Madrihként lehetőséged van képzéseken és mentorálásban részt venni. Számtalan tudásanyaghoz és több tucat szakmai segítőinkhez is kapsz hozzáférést. Példának okáért egy kihívásokkal teli csoportprobléma feloldásában a pszichológusunk vagy viselkedés elemző fog neked segíteni, míg változatos módszerekért és forrásokért bátran fordulhatsz pedagógus segítőinkhez.
Több önkéntessel szeretünk együtt dolgozni, mint amennyi feladatunk van. Ez megengedi számunkra, hogy kizsákmányolás és áldozatok nélkül viseljünk felelősséget. Váratlan nehézségeket, mint például egy megbetegdés, könnyen tudunk orvosolni. Valamint ez a mozgástér teret hagy neked a kibontakozásra, a kockázatmentes próbálkozásra és arra, hogy te is gyerek maradj egy kis időre.
A mozgalmi munka csoportokban zajlik, ami kézzel fogható előnyökkel ruház fel kortársaiddal szemben, de később akár a munkaerőpiacon is. A közös munka megszervezésében asszertív kommunikációt gyakorlunk, ami megtanít érvényesíteni gondolataidat, kifejezni magadat és meghallgatni másokat is. A folyamatos visszacsatolások megfogalmazása és meghallgatása konstruktív módon fejleszt téged. Az állandó kommunikáció gyakorlatot ad vezetői szerepek és a nyilvános szereplés megismerésére. Az önálló munkavégzés és hosszabb folyamatok átkarolása projekt menedzsment ismereteket ad vagy ha a pörgést szereted, akár rendezvényszervezőként is kipróbálhatod magad. Idősebb madrihok és szakmai segítők segítségével kockázatmentesen sajátítod el ezeket az ismereteket, mindemellett díjazzuk a saját ötleteket és a kreativitást. A közös munka megtanít saját életedet hatékonyabban megszervezni, idődet gazdaságosan beosztani.
Mi így képzeljük el a mozgalmi légkört. Mindjárt másképp cseng, igaz?
Sorrendben olvasd a lapokat!
A toborzás kapcsán fontos, hogy tudjunk elvárásokat megfogalmazni egymás felé: mit vár a szervezet a leendő madrihoktól, és mi az, amit a leendő madrihok várhatnak a szervezettől. Sokféle embert keresünk, egyáltalán nem kizáró ok, ha még nincs Someres mozgalmi vagy egyéb szakmai jellegű múltad, hiszen magunk is kíváncsiak és nyitottak vagyunk az új véleményekre és látásmódokra. Előnyt jelent, ha korábban részt vettél a szarvasi tábor madrihképzésén, vagy a Lauderes Sáhár képzésen, vagy bármilyen egyéb szervezet módszertani vezetőképzésén.
Madrihjaink nemcsak gyerekekkel foglalkoznak, hanem a mozgalom működtetésében is segítenek, így ez a felhívás olyanoknak is szól, akik nem közvetlenül szeretnének gyerekekkel foglalkozni, de szívesen belelátnának egy mozgalom hétköznapi működésébe. Ennek keretei közt több feladattípus közül tudsz választani. A teljesség igénye nélkül például tánctanítás, technikus feladatok, fordítás, fotózás és multimédia vagy például kommunikációs feladatok elvégzése.
Mit kínál a szervezet, és mit várhatnak a leendő madrihok? Egyrészt, bőséges forrás-, eszköz- és kellékparkunk van, amit bárki szabadon használhat, kellék- és jelmeztárunk mindenkinek rendelkezésére áll, hogy ne szabjunk határt a kreatív fantáziának. Madrihnak lenni bár jár kötelezettségekkel, összességében sok szórakozást is kínál, nemcsak a dedikált csapatépítő eseményeken, hanem a hétköznapokban is.
Ideológiai és módszertani továbbképzéseket kínálunk a folyamatos fejlődés érdekében, miközben teret adunk az egyéni érdeklődés megjelenésének is. Olyan programokat szeretnénk csinálni, amiket mi magunk is élvezünk, számunkra is érdekes lehet. A mélyebben érdeklődőket, akik a csoportvezetés és egyéb madrih teendők mellett tovább érdeklődnek a mozgalom iránt, a jelenleg is aktívan épülő fiatal felnőtt tagozatunk programjain is szívesen látjuk. Fontos megemlíteni, hogy a mozgalmi lét önmagában is egy izgalmas, társadalmilag is hasznos tevékenység, a módszertani képzés pedig csak azok számára kötelező, akik csoportot szeretnének vezetni.
És hogy mit vár a szervezet? A madrihjaink részt vesznek eseményeink alkotási folyamatában az ötleteléstől a programkidolgozáson át, a lebonyolításig végigkísérik saját programjaikat. Fontos számunkra, hogy a programok szervezése és megtartása közben a Madrihok is jól érezzék magukat. Ahhoz, hogy valaki a mozgalom önkéntese legyen néhány követelményt támasztunk, amiket mindenkinek teljesítenie kell. Minden madrih ideológiai képzésen vesz részt, ahol megismeri a mozgalom hátterét, értékeit és mozgatórugóit. Éppen ezért bárki csatlakozhat, aki nyitott az ilyen típusú képzésre, és aki tenni akar valamit akár a Somerért, akár a benne lévőkért, aki részt akar venni a programok szervezésében és lebonyolításában. Többször szervezünk a Madrihoknak továbbképzéseket és lehetőséget biztosítunk a szervezeten belüli előrelépésre. Módszertani képzésünk a mozgalom munkájában való aktív részvétel közben is teljesíthető.
A Somer egy olyan közösség, ahol mindenki, beleértve gyerekeket, madrihokat is, nemcsak azért dolgozik, hogy egy összetartó, egymást támogató közösség legyen, hanem minden cselekedetével azon dolgozik, hogy éreztesse: a problémáival, kérdéseivel senki sincs egyedül. Mi ezért dolgozunk, és olyanokat keresünk, akik szívesen dolgoznának velünk együtt ezen!
Sorrendben olvasd a lapokat!
Kiemelt programunk a Somer Nomád tábora, ahol a mozgalom alapelveihez hűen újra kapcsolódik a természethez, megidézve a cserkészmúltat. Tanulunk az eszközök és szerszámok használatáról, mely a “civil” életben is hasznos tudás. Új keretekbe helyezzük a zsidó ifjúsági közösségi élményt és oktatást. Sátrakban alszunk, a természetben, csak a legszükségesebb dolgokat visszük magunkkal a civilizációból és megtanulunk kiszakadni a hétköznapi megszokott környezetünkből. A tábor madrih szempontból jelenleg viszonylag nyitott, sokféle feladatkör merül fel, nemcsak csoportvezetőket, hanem a programok lebonyolításában segédkező embereket is keresünk. A nomád tábor mindannyiunk számára kihívásokkal teli, de olyan közösségi élményt szerezhetünk, ami egyedülálló a magyar zsidó közösségben. Bátorítunk, hogy Te is csatlakozz hozzánk!